Tüntet az EMNP Csíkszeredában az államfő látogatása idején

Krónika 2017. július 17., 17:19

Tüntetést szervez kedden Csíkszeredában Klaus Johannis államfő látogatása idején az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az alakulat „az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt” demonstrál.

Tőke Ervin arra kéri az érdeklődőket, vigyenek magukkal székely zászlót a tüntetésre Fotó: Veres Nándor

Tőke Ervin, az EMNP országos alelnöke, az alakulat ifjúsági szervezetének, a Mintának a vezetője hétfői közleményében jelentette be a Hargita Megyei Tanács épülete előtt kedden 9 és 11 óra között tartandó tüntetést. Ekkor Klaus Johannis államelnök helyi és megyei önkormányzati képviselőkkel találkozik a hargitai megyeházán.

„Arra kérjük szimpatizánsainkat és mindazokat, akik aggódnak az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt, hogy – velünk együtt – vegyenek részt a megmozduláson!

Tudassuk az államfővel: kiállunk az erdélyi magyarok jogaiért és elfogadhatatlannak tartjuk az utóbbi időben a közösségünket ért jogsértéseket” – szerepel az EMNP felhívásában.

A résztvevőket arra kérik, lehetőségeik szerint vigyenek magukkal székely zászlót, ezzel is jelezve a magyar közösségnek a szabad szimbólumhasználathoz való jogát és „határozott autonómiaigényét”.

Néhány nappal ezelőtt kibocsátott felhívásában a Minta arra kérte a székelyeket, hogy Johannis keddi székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót. A felhívás szerint ezzel a gesztussal egyfelől a székely vendégszeretetről üzenhetnének az államfőnek, másfelől pedig azt mutathatnák meg, hogy Székelyföld igenis létezik, a székelyek autonóm közösségként a szülőföldjükön akarnak jövőt építeni maguknak.

{K1}