Megszépülnek a zöldövezetek: Kolozsváron a Sétatér, Vásárhelyen a Hősök parkja újul meg

Kiss Előd-Gergely , Simon Virág 2017. július 16., 10:46

Kolozsváron és Marosvásárhelyen is folyamatosan szépítgetik a zöldövezeteket. Utóbbi helyszínen a polgármesteri hivatal második, kisebb Somostető kialakítását tervezi.

Fotó: Andrei Dăscălescu

A következő két hónap folyamán felújítják a kolozsvári Sétatér sétányait – jelentette be közösségi oldalán Gheorghe Şurubaru alpolgármester. A munkálatok 30-45 napig tartanak, a becslés pedig azért vonatkozik két hónapra, mert közben sor kerül az Untold elektronikus zenei fesztiválra – augusztus 3. és 6. között –, ezalatt pedig fel kell függeszteniük a korszerűsítést. Şurubaru azt is elmondta: a projekt keretében az időközben megrongálódott vagy csak egyszerűen rossz állapotban levő zöldövezetet is rehabilitálják.

A kolozsvári önkormányzat legutóbb április folyamán folytatott munkálatokat a Sétatéren, akkor a talajt gondozták, és fűmagot vetettek el ott, ahol kiégett a gyep.

A kincses város legnagyobb parkja rengeteg kulturális rendezvénynek ad otthont,

az Untold mellett ott tartják a Jazz in the Park zenei fesztivált, idén pedig a Kolozsvári Magyar Napok egyik fő helyszíne is lesz, koncertekre és gyermekprogramokra is sor kerül majd ott.

Fotó: Facebook/JazzinthePark

Marosvásárhelyen is igyekeznek szépíteni a zöldövezeteket:

a héten az orvosi egyetem épületével szembeni Hősök parkjában végeztek munkálatokat

– takarítottak, megnyírták a bokrokat és a fákat, virágokat ültettek. A közterületekért felelős városházi igazgatóság alkalmazottainak a helyi börtönben büntetésüket töltő rabok is segítettek, csütörtöki ottjártunkkor is legalább félszázan szorgoskodtak.

A helyszínen tartózkodó Mircea Moldovan, a szakigazgatóság vezetője elmondta: a hét elején Caludiu Maior polgármesteri tanácsadó az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosaival terepszemlét tartott, ezután kezdődött a nagytakarítás. Elsősorban a Hősök parkja szorult megújulásra, a közelben található Szerelmesek parkja és a Székely vértanúk parkja gondozott.

Kiderült, hogy a polgármesteri hivatalnak komoly tervei vannak az egymás közelében található zöldövezetekkel: a Somostető „kistestvérét” szeretnék kialakítani a helyszínen.

Szeretnénk visszaadni a zöldövezetet a fiataloknak, a gyerekeknek, az egyetemistáknak, egy kis Somostetőt szeretnénk kialakítani”

– fogalmazott Moldovan.

A tervek szerint lesz görkorcsolya- és hajtánypálya, és kerékpáros-övezeteket is kialakítanak, ugyanakkor megmaradnak az árnyékos helyek, ahol padokon lehet majd pihenni. „A környéken egyetem, a közelben óvoda és bentlakások vannak, kell egy közösségi tér, ahol a fiatalok és az idősebbek is találkozhatnak, beszélgethetnek, kikapcsolódhatnak” – vélekedett a városházi igazgató.

A kivitelezés időpontjáról azonban nem tudott konkrétumokat mondani, mint rámutatott: egyelőre előkészítették a terepet, de szükség van még előtanulmányra, tervre, pályáztatásra, kivitelezőre és arra is, hogy a szükséges forrásokat a tanácsosok jóváhagyják.