A nő, aki nélkül a fű sem nőtt: Szilvássy Carola bárónéról nyílt tárlat
Július végéig látogatható a Szilvássy Carola báróné életpályáját bemutató tárlat Sepsiszentgyörgyön. A reformáció 500. évében különösen fontos, hogy ráirányítsák a figyelmet, mondta a Krónikának Szebeni Zsuzsa, a tárlat kurátora.
A Nélküle fű sem nőtt – Egy modern és társadalmi felelősségvállaló asszony szerepei a századfordulón című, a szentgyörgyi Lábas házban látható kiállítás Bánffy Miklós múzsájának, Kolozsvár emblematikus személyiségének életútjára összpontosít, de nemcsak a rendkívüli nőt hivatott bemutatni, hanem a századforduló kincses városbeli művészeti, társadalmi és hitéletének egy szeletét is. A tárlatot korábban már bemutatták Kolozsváron is.
Szilvássy Carola aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári-szalon mozgatórugója, az Erzsébet-rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója.
Az első világháborúban a sebészeti különítmény ápolónője, nagy szerepet vállalt a betegek, szegények megsegítésében,
rendkívül szép, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens nemesasszony – Bánffy Miklós múzsája, s bár az író nem vehette feleségül, élete végéig csodálta és szerette, róla mintázta az Erdélyi Trilógia főhősnőjét.
„A reformáció 500. évében különösen fontos, hogy munkássága és hagyatéka kapcsán ráirányítsuk a figyelmet egyrészt arra, milyen tevékenységet folytatott ő maga a diakionisszák körében, valamint olyan cselekedeteire, amelyek a diakónia szellemiségét képviselik. Hiszen a korabeli legjelentősebb iparművészeti folyóiratok hasábjain szereplő art deco stílusú otthonában fogadta nyaranta az árva gyermekeket, vagyonának nagy részét fordította kisdedóvók alapítására és a tehetséges, de szegény sorsú gyermekek jutalmazására és szociális ellátására.
– fejtette ki a Krónikának Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet szentgyörgyi fiókjának igazgatója, a tárlat kurátora.
Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja a tárlatnyitón úgy fogalmazott, manapság közismert, hogy a hölgyek az élet minden területén egyre fontosabb szerepet töltenek be, és ezért indokolt azzal foglalkozni, hogy mit tehetnek a gazdaságban, hogyan tudnak hozzájárulni egy régió fejlődéséhez.
„Székelyföldön még élnek azok a tradicionális szemléletek, amelyek a nők szerepéhez kapcsolódnak, ennek megváltoztatása érdekében fontosak az ilyen találkozók,
illetve azért, hogy a hölgyek összefogjanak, szervezeteket hozzanak létre, képviseljék azt az álláspontot, amellyel Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola a maga korában oly sok megpróbáltatás ellenére is sikeres és megbecsült asszony lehetett. Ahogy minden kiállítás rendelkezik érzelmi töltettel, amely az alkotások egyediségén túl egy mögöttes társadalmi cél irányába mutat, úgy jelen esetben egy asszony életén keresztül megismerhetjük azt az utat, melynek ha csak a részleteit vesszük alapul, máris a sikeres élet zálogát tarthatjuk kezünkben” – fejtette ki a konzul.
Szilvássy Carola Bornemissza Elemérnek lett a felesége, majd egyetlen gyermekük korai halála után különváltak. A hölgy hetvenkét éves korában halt meg Kolozsváron, sírjára a jelenlevők emlékezete szerint Bánffy Miklós vörös rózsacsokrot helyezett. Felújított síremlékét 2015-ben avatták fel a Házsongárdi temetőben.
Kemény János, az Erdélyi Helikon írói kör létrehívója és főszervezője számára Carola a marosvécsi találkozók során nyújtott felbecsülhetetlen támogatást. Az író, aki Kakukkfiókák című regényében külön fejezetet szentel Szilvássy Carolának, így emlékezik:
A legújabb divat szerint öltözködött, ízléssel ugyan, de jóval modernebbül, mint mások. Internacionalistának vallotta magát. Többen elítélték öntörvényű természete miatt, míg sokan éppen különcségéért csodálták, olyan nő volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, szenvedélyesen tudott gyűlölni és szeretni, és amint kivételes receptjei is tanúsítják, főzni.”
A lutheránus püspökség támogatásával, az Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült tárlat anyagából kiderül többek közt, hogyan mentett meg 72 gyermeket a lángok közül,
milyenek voltak a hétköznapjai egy ápolónőnek a világháború forgatagában, milyen némafilmet rendezett, repült-e a Vérmező felett Louis Blériot-val, a repülés egyik úttörőjével, milyen zenét hallgatott, milyen szépségpraktikái lehettek.
A kiállítás alapjául szolgáló dokumentumokat az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtőlevéltárában levő hagyaték képezi, de számos magánszemély adományaiból, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum anyagaival gazdagodva jött létre a tárlat.