Csobbanásra készen: pénteken kezdődik a magyarországi vizes vb

Krónika 2017. július 14., 00:03

„Mi a lehető legjobb feltételeket biztosítottuk, most a sportolókon a sor, hogy villogjanak" – fogalmazott Seszták Miklós, Magyarország fejlesztésügyi minisztere, a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke a beharangozó sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI

Azt már Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta csütörtökön, hogy a létesítmények megépítésére és a sportág hazai támogatására mintegy 85 milliárd forintot költöttek abban a tudatban, hogy az ország korábban még soha nem rendezett akkora sportversenyt, mint a pénteken kezdődő seregszemle.

{K2}

Ezt Mexikó visszalépése után, „beugróként” fogadták be a fővárosi és balatonfüredi versenyhelyszíneikre, ezzel együtt

Julio Maglione, a nemzetközi úszószövetség (FINA) elnöke minden idők legsikeresebb tornája számít.

A vb-t egyébként a műugrók és a szinkronúszók kezdik pénteken, majd szombattól a nyílt vízi úszás képviselői küzdenek a kiosztásra váró érmekért. A vízilabdázók vasárnap rajtolnak, míg az úszópróbákat egy héttel később kezdik. Legvégül a toronyugrók mutatkoznak majd be a hónap utolsó hétvégéjén.

A július 30-ig tartó eseményen 350 ezer látogatóval és összesen mintegy hatmilliárd tévénézővel számolnak.

Magyarországon az M4 Sport sugároz majd élőben, míg Romániában a digitális készülékeken magyar szakkommentárt is biztosító Eurosport közvetíti majd a vb-t,

amelyet a Lánchíd pesti hídőjénél nyitnak meg péntek este koncertekkel, akrobatákkal, tánconosokkal és persze az ilyenkor elmaradhatatlan tűzijátékkal.

Arról már beszámoltunk, hogy a magyar úszóktól összesen legalább tíz érmet várnak el, a „szerény”, négyfős román úszókeret ugyanakkor nem számít kimagasló sikerekre. Vízilabdában a „piros-sárga-kékek” nem is kvalifikáltak, csak a Nagyváradi VSK szerb kapusa, Gojko Pijeltovic révén kapnak majd ízelítőt a tornából.

{K1}

Pólóban egyébként a nők kezdenek vasárnap, Magyarország pedig Japán ellen mártózik meg romániai idő szerint 21.10-től a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Addigra már az első érmeket is kiosztják, hiszen a pénteki selejtezők után szombaton műugrásban és műúszásban összesen négy finálét rendeznek, majd vasárnap további három számban avatnak győztest.