A hiányzó garancialevél

Hiszen ezek a számok egyrészt hasonlóak a tavalyiakhoz, másrészt ha hinnénk is abban, hogy (szám)jegyek szintjén kimutatható egyfajta előrelépés az oktatás terén, akkor sem növekedett az átlagérték.

Bár nyilván vannak érettségizők, akik rendszeresen készültek, rádolgoztak a jó jegyre, és/vagy úgy tekintik, hogy a megmérettetés iskolai teljesítményük egyfajta összegzése, amely „útlevelet” jelent a továbbiakhoz, a végeredmény felülnézetből mégsem adhat okot felhőtlen ünneplésre, elégedett nyugtázásra.

Azon túl, hogy bizonyos hazai egyetemekre, szakokra vidáman bejuthatnak a fiatalok úgy, hogy csupán az érettségi oklevelüket kell lobogtatniuk, vajon mit is mér, és ezzel párhuzamosan mit is ér manapság a valaha mérföldkőnek szánt megmérettetés? Tényleg mérvadó teljesítménynek tekinthető, hogy a 18 éves sikerrel veszi az akadályt?

Példának okáért a székelyföldi magyar érettségiző választékos stílusban értekezett a románirodalom-írásbelin Rebreanu Ion című regényéről, viszont amikor „felkerül” Kolozsvárra az egyetemre, már nem tud megszólalni helyesen az állam nyelvén.

Vagy örömre adhat-e okot, hogy az iskolai évek és követelmények felkészítik ugyan egyre-másra a végzőst (mondjuk megsejtheti már ekkor, hogy egyetlen verseny vagy megmérettetés sem lehet maradéktalanul igazságos, hogy a jegy korántsem tükrözi mindig a tudást, hogy a tanár is lehet éppannyira emberséges vagy embertelen, mint a majdani munkaadója), viszont abban már nem segíti érdemben az iskola, hogy felismerje magában, miben is tehetséges valójában. És főként, hogy vezet-e számára megfelelő út az itthoni boldoguláshoz.

A nagybetűs Élet kapujában állók közül nagyon sokan valószínűleg azt forgatják a fejükben, hogy fogják a ballagáskor kapott jelképes batyut (minden szellemi, lelki útravalóval és azok hiányával együtt), és elindulnak külföldre, hogy ott keressék a boldogulást. Abban a reményben, hogy külföldön talán felfedezi és – morálisan meg anyagilag – méltányolja is a világ, hogy valamiben tehetségesek.

A romániai oktatási rendszer pedig – lévén szerves része az itteni hatalmas, döcögősen működő gépezetnek – köszöni szépen, továbbra is működik, ahogy eddig, és nem tarisznyálhatja fel reménnyel a tehetséges fiatalokat: itthon is rengeteg járható út kínálkozik a boldoguláshoz.

Kérdés, belátható időn belül bekövetkezik-e az, hogy az iskolai felkészülés és az érettségi valóban egyfajta garancialevelévé válik a további érvényesülésnek. És vajon mikor lesz olyan a romániai körülmények konstellációja, hogy az érettségizőnek reális esélye legyen: itthon foglalkozhat azzal, amit szeret, és ráadásul meg is fizetik ezért?

{K1}