Akadályozza a prefektus a sepsiszentgyörgyi stadion tulajdonosváltását

Vásárhelyi-Nyemec Réka , Bíró Blanka 2017. július 10., 19:06

„A prefektus haragszik a sportra” – fogalmazott hétfőn Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, miután Sebastian Cucu közölte, nem támogatja a helyi önkormányzat által kért stadionátvételt. A prefektus a Krónikának azt mondta, „nincs elegendő érv”.

Fotó: Sánta Imre

A háromszéki elöljáró elmondta: előkészítettek egy kormányhatározat-tervezetet, hogy a város átvegye az ifjúsági és sportminisztériumtól a helyi sportközpontot, ahol – fejlesztéseket követően – az élvonalba jutott Sepsi OSK labdarúgócsapata hazai mérkőzéseit játszaná.

Cucu azonban nem írta alá a tervezetet, így azt nem is tudták továbbítani a kormányhoz.

Bevallása szerint Antal számított arra, hogy a prefektus „gáncsoskodni” fog, így volt B-tervük, mely szerint a klub lesz kénytelen nagyobb terhet átvállalni, és bérlőként elvégezni a labdarúgó-szövetség és a televíziótársaságok által elvárt fejlesztéseket. Ha a létesítmény városi tulajdonba kerülne, akkor a korszerűsítés közpénzből történhetne, így azonban nem költhetnek rá – részletezte Antal Árpád.

Hozzátette, azzal tudják segíteni a csapatot, hogy különböző eszközöket – például székeket vagy áramfejlesztőt – vásárolnak, amelyek a város leltárába kerülnek. A polgármester arról is beszámolt, hogy a prefektus megtámadott két helyi határozatot is, amelyekkel 2015-ben és 2016-ban pénzzel támogatták a Sepsi SIC női kosárlabdacsapatát.

Sebastian Cucu

Sebastian Cucu a Krónikának elmondta, azért utasította el a kezdeményezést, mert szerinte „nem volt elegendő érv” ahhoz, hogy aláírja.

Megjegyezte, hogy az ügyben a sportbázist birtokló sportminisztériumhoz fordult bővebb tájékoztatásért, és szerinte – ha bizonyos kérdések tisztázódnak – a későbbiekben még vissza lehet térni az ügyre. „Sajnos még nem kaptam választ” – tette ugyanakkor hozzá, megjegyezve azt is, hogy a szaktárcának nem kell határidőre reagálnia a kérdéseire.

Lapunk emlékeztette a prefektust: épp Marius Dunca sportminiszter nyilatkozta korábban, hogy szívesen átadnák a sportbázisokat a fejlesztéseket magukra vállaló önkormányzatoknak, ám a kormány megyei képviselője szerint a szakminiszter az elhanyagolt állapotban lévő létesítményekre gondolt, nem pedig az olyanokra, mint a szentgyörgyi, amely bár nincs kiváló állapotban, de „használható" sportesemények helyszíneként.

Megjegyezte, azt ő is tudja, hogy Liga 1-es mérkőzéseket nem rendezhetnek ott, de szerinte idővel „tulajdonosváltás” nélkül is megoldhatóvá válhat az aréna korszerűsítése.

A Sepsi OSK, mint ismeretes, egyelőre a brassói Tineretului stadionban fogja megrendezni a hazai pályás mérkőzéseit a Liga 1-ben.

{K1}