Nyolc menedékkérőt zsúfolt Audijába a Székudvaron feltartóztatott sofőr

Hírösszefoglaló 2017. július 07., 13:41

Magyarországra illegálisan bejutni próbáló ázsiai menedékkérőket tartóztatott fel a román határrendészet az Arad megyei Székudvar térségében péntek hajnalban.

Fotó: Politiadefrontiera.ro

A gyulavarsándi határrendészek az illegális bevándorlás megfékezése érdekében végrehajtott művelet során hajnali fél négykor állítottak meg egy Székudvar felől a magyar határ felé tartó Audi A4-es személygépkocsit, amelyet egy 26 éves román állampolgár vezetett – számolt be az MTI.

Az autó utasteréből és csomagtartójából további nyolc ember – négy férfi, egy nő és három tizenéves kiskorú – került elő,

akiknél nem voltak személyazonossági iratok.

Kihallgatásuk során kiderült, hogy iraki és pakisztáni állampolgárokról van szó, akik korábban valamennyien menedéket kértek már a román hatóságoktól. Elmondásuk szerint azért próbáltak illegálisan átszökni Magyarországra, mert be akarnak jutni a schengeni övezetbe.

A migránsok ellen illegális határátlépési kísérlet, a gépkocsivezető ellen pedig embercsempészet gyanújával kezdeményezett büntetőeljárást a román határrendészet.

Csütörtökön a határ magyar oldalán, a Békés megyei Battonyán tartóztattak fel hét szíriai és egy pakisztáni állampolgárt, akik illegálisan lépték át a határt. A határsértőket kora este átadták a román hatóságnak – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányág a Police.hu oldalon.

A nyolc – Romániából illegálisan, a zöldhatáron át érkező – külföldi nem tudta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát és azt, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon – írták.