Az Illúziók Múzeumát nyitják meg a kincses városban

2017. július 07., 08:32

Új projekttel ismerkedhetnek meg a kolozsváriak, a Plútó Csillagászati Egyesület szervezésében az országban első alkalommal nyílik meg a kincses városbeli Dacia Moziban az Illúziók Múzeuma.

Fotó: Facebook/Ziarulpiatraneamt.ro

Optikai illúziók, huszonnégy óriás méretű, valóságot átformáló tükör, örvényszerű alagút, önmaguktól működő hangszerek és számos „csoda” várja a látogatókat az egyedi elgondoláson alapuló múzeumban, ahol interaktív foglalkozáson is részt vehetnek a vendégek.

A résztvevők „kapcsolatba léphetnek” az őket körülvevő tárgyakkal, és lehetőséget kapnak arra, hogy megfejtsék és megértsék az illúziókat.

Ebben segít egy szakember is, aki részletes magyarázatokkal vezeti rá az érdeklődőket a válaszokra, valamint a logikus gondolkodásmód elsajátítására. Az Illúziók Múzeuma egy „vándorprojekt”, amelynek az a fő célja, hogy lehetőleg minél több romániai nagyvárosba eljusson.

A világ legtöbb nagyvárosában már jól ismert jelenség, többek között Barcelonában, Zágrábban, Ljubljanában és Moszkvában is megvalósították ezt a kezdeményezést, Romániában azonban most mutatkozik be először.

„Olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol a résztvevők kortól függetlenül, játék és tapasztalat révén tanulhatnak. A projekt teljes mértékben eltér a hagyományos elgondolásoktól és leginkább nevelő, oktató jellegű. Fontosnak tartom, hogy minden család, minden gyermek és minden ember legalább egyszer meglátogassa az Illúziók Múzeumát, mert

egyedi élmény megtapasztalni a számunkra lehetetlennek vélt dolgokat, valamint nagy kihívás megfejteni az optikai illúziók titkait”

– mondta Adrian Filpișan, a projekt kezdeményezője.

Az Illúziók Múzeuma három nagy részből áll, amelyek különböző optikai illúziófajtákat mutatnak be: a tükörterem olyan hely, amely a kisebbek szórakozását biztosítja, például azzal, hogy a gyerekek pár perc alatt szalmaszál vékonyságúvá válhatnak, vagy akár ballon nagyságú gömbölydedséget ölthetnek magukra, illetve törpékké, hasukat az orrukon viselő jelenségekké formálódhatnak.

Egy speciálisan a képeknek szentelt terem is rendelkezésére áll a látogatóknak, ahol

több mint ötven eredeti kép teszi próbára azoknak a személyeknek az intelligenciáját és leleményességét,

akik megpróbálják megfejteni az alkotások mögötti rejtelmeket, titokzatosságokat.

A harmadik teremben az érdeklődők magyarázatot kaphatnak arra, hogyan működnek a hologramok, megtapasztalhatják egy hatméteres torony szédülést okozó magasságát, valamint azonosíthatják a zenei tehetségeket az első elektronikus hangszerrel, egy rádióhullámokkal vezérelt analóg szintetizátorral, a thereminnel.

„Mi nemcsak jó szabadidős szórakozást szeretnénk biztosítani a látogatóknak, hanem a gondolkodásmódjukat is próbára akarjuk tenni, a logikus gondolkodás elsajátítására alapozva. Szeretnénk, hogy az emberek természetes és logikus magyarázatokat kapjanak a bennünket körülvevő illúziókról, azok jelentőségeiről és működéseiről” – részletezte a szervező.

Hozzátette, az érdeklődőket telefonokkal és fényképezőgépekkel várják, mert a rengeteg élményt és különlegességet nem győzik majd megörökíteni a helyszínen. A múzeumot foglalás útján lehet majd meglátogatni. Egy-egy látogatás 50 perces és 13 lejbe kerül.

Bereczki Szilvia