A fegyelem a zenében is sikert terem

Molnár Judit 2017. július 05., 16:19

Nyolcéves munkáját összegezte Tódor Albert, a nagyváradi filharmónia leköszönő igazgatója.

Tódor Albert Fotó: Molnár Judit

Nyugdíjba vonult a nagyváradi filharmónia igazgatója, Tódor Albert, aki nyolcévnyi vezetői munkájáról beszélt a Krónikának. Július 1-től Meleg Vilmos színművész vezeti a Bihar Megyei Tanács fenntartotta intézményt.

Tódor Albert kifejtette, amikor átvette az intézmény vezetését, nem egy összeforrott, olajozottan működő csapat „gyeplőjét” kapta kézhez, hanem egy sokat torzsalkodó, elégedetlenkedő, a kollégák munkáját piszkálgató, egyszóval fegyelmezetlen együttest. Akkor, 2009-ben 225 alkalmazottja volt a filharmóniának, az átszervezést 2011-ben hajtották végre: átkerült a két néptáncegyüttes az éppen megalakuló Szigligeti és a Mária Királyné Színházhoz, a filharmónia 115 személlyel maradt. A kórustagok félnormások, illetve bizonyos hiányposztokon (hárfa, tuba, kürt) külsősökkel dolgoztak.

Az intézmény működése szempontjából nagyon fontos, hogy emberismeretének és vezetői tapasztalatainak köszönhetően a főigazgatónak

sikerült megoldania az egyéni ellentéteket,

illetve amikor szükség volt rá, a művészekkel megértetnie, hogy nemcsak az egyéni munkájukban, felkészülésükben, de a csapatmunkában is elengedhetetlen a fegyelem. Ezek után az eredmények sem várattak sokat magukra, évadról évadra emelkedett az állandó közönség száma, olyannyira, hogy most, a nyugdíjba vonulása alkalmából készített számvetés egyértelműen igazolja Tódor Albert következetes munkastílusát és koncepcióját.

2009 és 2017 között 443 hangversenyt tartottak, kb. 149 000 hallgató jelenlétében,

160 leckekoncertet 45 000 diák örömére, 51 kamarakoncertet, melyeken kb. ezren vettek részt, és 98 kóruselőadást, 2850 érdeklődővel. Két állandó karmesterük – Jankó Zsolt és Romeo Râmbu – munkája mellett az eltelt nyolc év alatt 162 kül- és belföldi karmester és 441 meghívott vendégszólista tette színesebbé és teljesebbé a hangversenyeket.

Az intézmény 2011-ig szerves részét alkotó két néptáncegyüttes külföldi turnéi – mindenekelőtt a sanghaji világkiállításon való részvéte­lük, de magyarországi és olaszországi szereplésük ugyancsak az intézmény hírnevét öregbítette.

Tódor Albert igazgatósága idején kapcsolódott be a filharmónia a mai kulturális élet mondhatni elengedhetetlen fesztiválsorozatába: immár hétszer került sor a japán művészekkel közösen rendezett, egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő tavaszi fesztiválra, és háromszor a város más kulturális intézményeit is bevonó őszi fesztiválra.

2014-ben alakult meg a Michael Haydnről elnevezett kamarazenekar Nagy Kálmán koncertmester vezetésével, de nagyon jó az együttműködés a fúvósok szimfonikus zenekarával is, illetve együttműködési szerződések biztosítják az állami egyetemmel, a Partiumi Keresztény Egyetemmel és az Emanuel egyetemmel, a zeneiskolával és a tanfelügyelőséggel való együttműködést. A heti sajtótájékoztatók, a rádióban, tévében, a reklámanyagokon közölt műsorrend, illetve a villamosokon népszerűsített intézményreklám is feltehetően hozzájárul, hogy

mára már több mint kétszáz állandó bérletese van a filharmóniának,

a néhány éve elindított tíz előadásra szóló bérlet pedig egyre kelendőbb lesz. Természetesen a növekvő ismertség és látogatottság legfontosabb „kelléke” a fegyelmezett, jó munka, az, hogy a hallgató érezze: itt várják őt, számítanak rá, a művészek nem önnön gyönyörködtetésükre, hanem a hallgatóság örömére játszanak.

Ezt szolgálja a gondos műsorterv is, a különböző évfordulókra vagy ünnepekre összeállított tematikus estek, a nagy érdeklődésnek köszönhetően háromszor játszott újévi hangverseny, a kétszer-kétszer előadott filmzene-, illetve opera-operettgála és nem utolsósorban a szólistaként történő bemutatkozási lehetőség a zenekar fiatal tagjai számára.

Tódor Albert ezeknek, a Nagyvárad komolyzenei életét gazdagító eredményeknek a tudatában köszönt el az évadzáró hangversenyen a közönségtől, kifejezve reményét, hogy az elkövetkezőkben is hűségesek maradnak szeretett intézményükhöz, és csütörtök esténként nyitottak lesznek egy-egy újabb zenei élmény befogadására.