A Bolyai oltalmába ajánlotta a katolikus iskolát a vásárhelyi önkormányzat

Hajnal Csilla 2017. június 29., 23:54

A marosvásárhelyi önkormányzat csütörtökön néhány fontos módosítással elfogadta a város iskolahálózatára vonatkozó tanácshatározatot, miután az RMDSZ-frakció úgy döntött, visszavonja a katolikus gimnázium megalapításáról szóló határozatterveze­tét.

Fotó: Boda L. Gergely

A frissen elfogadott határozat alapján – Peti András tanácsos javaslatára – a felekezeti iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókegységeként működne tovább az új tanévtől, elveszítve jogi személyiségét és önállóságát.

Az iskolahálózatról szóló javaslatot az érintett szülők jelenlétében tárgyalták és szavazták meg, a tanfelügyelőség részéről senki nem jelent meg az ülésen.

Az RMDSZ javaslatát a frakció részéről Bakos Levente olvasta fel, s ebből kiderült, hogy

a szövetség már nem tartja időszerűnek a katolikus iskola létrehozásáról szóló dokumentumot.

Mint mondta, az RMDSZ csak olyan iskolahálózatról szóló határozatot tud támogatni, amelyben a felekezeti tanintézet a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működne tovább. Az iskolaalapításról azonban a szövetség nem mondott le. „A marosvásárhelyi magyar közösség igénye és akarata egyértelmű, szükség van egy római katolikus felekezetű iskolára. Éppen ezért egy következő lépésben kezdeményezzük egy új iskola megalapítását, amely az érvényben lévő módszertan és törvényes előírások által rögzített lépések szerint lenne létrehozva. Bízunk abban, hogy ez az új iskola megkezdheti működését a 2018–2019-es tanévtől kezdődően” – derül ki továbbá a szövetség helyi szervezete által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott csütörtöki közleményből.

A szavazást megelőzően Radu Bălaş, a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosa felszólalásában arra kérdezett rá, hogy mi történik abban az esetben, ha a városi tanács nem szavazza meg az iskolahálózatot. Szövérffi László jegyző azt válaszolta, hogy ilyen esetben az elmúlt tanévben érvényes iskolahálózat marad érvényben.

Ezt hallva a teremben levő szülők tapssal jelezték tetszésüket,

hiszen abban még önálló intézményként szerepelt a katolikus iskola. Peti András ülésvezető elmondta, a tanfelügyelőség által átküldött, az iskolahálózatra vonatkozó javaslatban 26 önálló iskola szerepel, és nyolc tanintézetet nem hagytak jóvá, köztük a katolikus iskola és hét óvoda. A óvodák esetében Peti András azt javasolta, hogy kebelezzék be őket azok az iskolák, amelyekhez tartoznak alárendelt intézményként.

A római katolikus iskola esetében azt javasolta, hogy váljék a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményévé. Az óvodákra és a római katolikus iskolára vonatkozó módosításokat tartalmazó határozatot a tanácsosok végül elfogadták. A dokumentumot visszaküldik a tanfelügyelőségnek jóváhagyásra.

Az egyelőre nem világos, hogy a katolikus iskolának ebben a formában lesznek-e cikluskezdő osztályai.

Míg Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért csoport vezetője korábban lapcsaládunknak elmondta, egyetértenek azzal, hogy az ősszel kezdődő tanévben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium a Bolyai fiókegységeként működjön, Zsigmond Imola, a szülők másik képviselője viszont nem ért egyet a döntéssel.

„Mivel nincs végleges bírósági döntés az iskola ügyében, jelenleg a római katolikus teológiai gimnázium működik, önálló jogi személyiséggel bír, s véleményem szerint ez így is fog maradni, mert a tanfelügyelőség nem fogja elfogadni a most elfogadott iskolahálózatot sem” – nyilatkozta kérdésünkre Zsigmond Imola.