Nem hiába vártak az Omegára: újabb rekorddöntés a Szent László Napokon

Krónika 2017. június 26., 16:09

Vasárnap este újabb rekorddöntésről számoltak be a nagyváradi Szent László Napok szervezői: a fesztivál utolsó napján megtartott Omega-koncertre 18–20 ezren látogattak ki, ezzel a résztvevők száma az egy hét alatt meghaladta a 60 ezret.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A zenekar fellépése a Szent László Napok egyik legjobban várt eseménye volt, főként, hogy a legendás Omega fennállása óta először koncertezett a partiumi megyeszékhelyen.

Kóbor János, Benkő László és csapatuk pedig elképesztő, látványos lézershowval ötvözött előadással hálálta meg az 55 éves várakozást.

A zenekar legnagyobb slágereit gyűjtötték csokorba, és a kétórás buli első pillanattól az utolsóig fenntartották a forró hangulatot, ennek köszönhetően a közönség soraiban idősebbek és fiatalok is teli torokból énekelték a Gyöngyhajú lányt vagy a Lénát.

Szent László király pedig ezúttal is vigyázott váradi népére:

bár a koncert kezdetére baljós, sötét felhők kezdtek gyülekezni, és az est leszálltával a távolban villámok „kontráztak” az Omega-koncert lézershowjához, a vihar és a zápor elkerülte a várat, így a közönség zavartalanul élvezhette a történelmi koncert minden pillanatát.

Az Omega előtt a Nagyváradon alapított Metropol-Group lépett fel, amely igazi nosztalgiautazáson kalauzolta végig a nagyérdeműt, hiszen számos rég hallott dallamot szólaltatott meg a várfalak között Orbán András, Szász Ferenc, Dobos József, Trendler József és Virányi Attila.

Az 5. Szent László Napokat Zatykó Gyula főszervező és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere zárta le hivatalosan. Zatykó külön kitért az önkéntesek és a szervezők áldozatos munkájára, ugyanakkor hangsúlyozta: látva az összegyűlt tömeget, egyértelműen kijelentheti, hogy megérte. Zatykó megígérte: a Szent László Napokat jövőre is megszervezik.

{K1}