Betekintés a Sapientia egyetem filmes műhelyébe

Krónika 2017. június 25., 13:46

A nagyközönség is bepillantást nyerhetett a Sapientia fotóművészet, filmművészet, média szakának pénteki, First Cut 2017 című évzáró bemutatóján keresztül abba, hogy milyen sokszínű képzés zajlik a kolozsvári szakon.

A 2003-ban indult szak idei végzőseinek vizsgafilmjeit láthatta a közönség az egyetem Tordai úti épületében, amelyet különböző tárlatokkal is „belakott” a filmszak.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy megtölthettük az egész épületet és színes, változatos válogatást mutathatunk be a filmszakosok munkáiból, és nemcsak a végzős hallgatókról van szó.

A rendezvény célja, hogy megmutassuk, mennyire színes a képzés.

Nemcsak hagyományos értelemben vett filmeket lehet megtekinteni, hanem többféle kiállítás, installációs műalkotás látható az épületben. Hagyományos értelemben vett fotókiállítást, hangosképes installációt, egy-egy képhez rendelt hangvilágot is meg lehet hallgatni, a stúdiótérben pedig a mesteris hallgatók munkáját lehet figyelemmel követni, ami újdonság, egyfajta premier: mesteri képzésünk lényegét is próbálja reklámozni. A fotó, a film és az installáció eszközeinek az ötvözetével készült mozgóképes kiállítás a kolozsvári Monostor negyed sokszínű, sajátos világát jeleníti meg" – mondta a rendezvényen Pethő Ágnes egyetemi docens, a tanszék vezetője.

A kiállítás kedden és csütörtökön délután is megtekinthető lesz a Tordai úti épületben, négytől nyolcig.