Kedves RMDSZ, akkor ennyit a kis lépések és a kijárás politikájáról

Ehelyett ott kell lenni a lehető legközelebb a kormányhoz, sőt adott esetben kormányon, mivel ha olyan konjunktúra adódik, amelyben az RMDSZ válik a mérleg nyelvévé, akkor attól az oldaltól, amelynek nagyobb szüksége van a szövetség voksaira, ki lehet csikarni a romániai magyar közösség megmaradása szempontjából létfontosságú jogokat, az anyanyelvhasználattól a legalább kulturális autonómiáig.

Nos most itt volt a helyzet: a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik része ki akarta iktatni a másikat, és a jelek szerint a renitens miniszterelnök megbuktatásához az RMDSZ parlamenti támogatására is szükség lett volna. Ezért Liviu Dragnea PSD-elnök egy darabig hajlandónak mutatkozott az RMDSZ számára sarkalatos jogszabályok – az anyanyelv-használati küszöb csökkentése, a kisebbségi törvény leporolása és napirendre tűzése, március 15-e hivatalos ünnepnappá nyilvánítása – elfogadására, amelyek hatályba lépésük esetén valóban világra szóló sikert jelentettek volna a szövetség számára.

Csakhogy az ennek nyomán felkorbácsolt szélsőséges, soviniszta indulatok, amelyekből a fősodratú román sajtóorgánumok mellett a főbb politikai pártok és az akadémiai szféra képviselői is kivették a részüket, meghátrálásra kényszerítették Dragneát. A PSD elnöke ugyanis gyorsan számot vetett, és arra a következtetésre jutott, hogy Sorin Grindeanu kormányfő megbuktatása nem ér annyit, hogy a továbbiakban őt és pártját a nap huszonnégy órájában nemzet- és hazaárulónak, a román érdekek kiárusítójának, a magyarok láncos kutyájának titulálják, ezért inkább visszatáncolt.

Vagyis hiába alakult ki az ígéretesnek tűnő helyzet, és hiába állt elő az RMDSZ amúgy teljesen jogos és egy normális demokráciában magától értetődő igényeivel, a heves ellenszél – gyakorlatilag a teljes román közélet összezárt a magyar kérésekkel szemben, beleértve a PSD magukat hazafinak gondoló politikusait – miatt kudarcra ítéltetett.

Nem mintha először fordult volna elő hasonló eset. 2012-ben az RMDSZ még kormányon sem volt képes keresztülvinni, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetem mulasztásos törvénysértést elkövető, soviniszta vezetése gyakorlatba ültesse a magyar főtanszék létrehozására vonatkozó törvényt.

Ehelyett az történt, hogy az a PSD, amelyet most megtámogatott volna a kormánybuktatásban, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta az akkori kormányt, miután még néhány, a nemzetárulás bélyegétől szabadulni akaró román honatya is a saját kormánya ellen szavazott. Ha egyszer fordul elő ilyesmi, akkor még lehet azt mondani, hogy nem érdemes hosszú távú következtetéseket levonni belőle, egyszeri eset volt.

A mostani események azonban ismét csak azt mutatják: a „legyünk közel a tűzhöz, aztán majd háttéralkuk révén jól kijárjuk a jogokat” elve kudarcot vallott. És most teljesen mindegy, hogy a magyarellenes uszítást mennyire gondolják egyesek komolyan. Mert Traian Băsescu volt államfő egyértelműen pillanatnyi politikai érdekei függvényében viszonyul a magyarkérdéshez – elnökként még a magyar szavazók kedvét kereste, hogy megszerezze a voksaikat, pártpolitikusként viszont már csont nélkül húzza elő a magyar kártyát, ha abban látja a voksszerzés lehetőségét.

De az a gyűlölethullám, ami a magyarok ellen felkorbácsolódott, és a román közélet minden szegmensére rátelepedett, kórtünet értékű, és letagadhatatlanul bizonyítja, mennyire mélyen átitatódott a román társadalom a zsigeri magyarellenességgel, mennyire hatékony és azonnal működő eszköz a magyarellenes uszítás.

Igaz ugyan, hogy a politikában úgy tartják: soha ne mondd, hogy soha, ebben a helyzetben soha nem lehet és nem is szabad elfelejteni, miként reagáltak, miket mondtak a magyarokra a román politikum legfőbb szereplői. Azokkal, akik össze-vissza halandzsázva hőbörögtek, történelmi tényeket elferdítve hazudozva uszítottak, akik a legalpáribb módon gyalázták a magyarokat és a magyar nemzeti ünnepet, már nem lehet úgy szövetkezni, konjunkturális politikai alkukat kötni, mintha mi sem történt volna, mintha egy kis uszítás és gyűlöletkeltés olyan természetes volna, mint egy kis nátha.

Az RMDSZ azt vallotta, hogy felül tud mindezen kerekedni, ha maga is a bukaresti rendszer részévé válik. Nos a mostani fejlemények alapján megállapítható: ebből a rendszerből jó lenne minél hamarabb kiszállni. Nem kell persze feladni a parlamenti politizálást, de most már dőreség lenne abban bízni, hogy valamelyik oldal majd megad mindent a magyaroknak, ha a pillanatnyi érdekei így kívánják. Tudomásul kell venni, hogy a román politikai paletta összes szereplője ellenünk van, és belülről nemigen lehet rákényszeríteni őket a jogos magyar követelések teljesítésére.

Persze ez nem egyszerű helyzet, és nem tetszelgünk a mindentudó kibic szerepében, aki pontosan tudja, és jól meg is mondja, mi lehet a kiút. Ezt a romániai magyar közösség politikai és civil szervezeteinek együtt kell kitalálniuk, de annyi bizonyos, hogy a mérvadó külföldi fórumok figyelmét mindenképpen rá kell irányítani arra, hogy a példás kisebbségpolitikát gyakorló, stabil országnak mondott Romániában milyen intenzitással képes szinte pillanatok alatt felcsapni a magyarellenes gyűlölethullám, és hogy a kisebbségi jogok nemzetközi garanciavállalással történő, megnyugtató rendezése nélkül előbb-utóbb súlyosabb incidensek is történhetnek.

Úgyhogy kezdhetnék talán azzal, hogy a napokban elhangzott és elhangzó, a gyűlöletbeszéd fogalmát kimerítő nyilatkozatokat és a megjelent újságcikkeket lefordítják az EU összes hivatalos nyelvére, és a brüsszeli és strasbourgi illetékesek orra alá dörgölik. Hogy lássák, milyenek is valójában a mindennapok az európai értékek nagy barátjának és a térség stabilitása legfőbb letéteményesének mondott Romániában.

{K1}