Merkel és Macron Brüsszelben: az EU egy értékközösség, be kell tartani a szabályait

Hírösszefoglaló 2017. június 22., 23:35

Fontosabb az Európai Unió huszonhét bennmaradó tagállamának közös jövője az Egyesült Királysággal folytatott kiválási tárgyalásoknál, ennek kell a figyelem középpontjában állnia – jelentette ki Angela Merkel német kancellár.

Fotó: Consilium.europa.eu

„Olyan időszakban kerül sor erre a tanácskozásra, amikor a tagállamok mindegyikében növekszik a gazdaság” – mondta sajtótájékoztatóján Merkel. „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az emberek érezzék a változást a munkahelyteremtés és a biztonság terén egyaránt” – tette hozzá az MTI szerint.

Merkel később támogatásáról biztosította Emmanuel Macron francia elnök korábbi kijelentését, miszerint

azoknak az uniós tagországoknak, amelyek nem tartják be a szabályokat, viselniük kell ennek összes politikai következményét.

A kancellár kijelentette, hogy az Európai Unió egy „értékközösség”.

„Fontosnak tartom, hogy Macron ezt ismételten aláhúzta, ez ugyanis azt mutatja, hogy Franciaország és Németország teljességgel azonos állásponton van” – mondta a kancellár, a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva.

{K1}

Emmanuel Macron leszögezte, hogy

meg kell erősíteni az Európai Unió védelmi dimenzióját,

határozott előrelépésre van szükség a közös védelmi alap és az állandó együttműködési struktúrák terén.

Az MTI szerint kijelentette, hogy „védelmező Európára” van szükség, és kulcsfontosságúnak nevezte az együttműködést a terrorellenes küzdelem, a migráció és a védelem területén.

Macron emellett arról is beszélt, hogy jóval szigorúbban kellene ellenőrizni a külföldi befektetéseket bizonyos stratégiai ágazatokban. Mint mondta, támogatja a szabadkereskedelmet, Európának azonban fel kell lépnie a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen.

Theresa May brit miniszterelnök úgy vélekedett, hogy

rendkívül konstruktív volt az első egyeztetés a kilépési tárgyalásokon,

amelyek hétfőn kezdődtek meg Brüsszelben az Európai Unió és a szigetország képviselői között.

Az Európai Unió és Líbia közös elkötelezettségét szorgalmazta a migráció megfékezésére Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök a brüsszeli állam- és kormányfői ülés előtt az olasz sajtónak csütörtökön.

Az olasz ellenzék bejelentette, hogy kormányra kerülve leállítja a menedékkérők befogadását.

Tusk: történelmi lépés az unió védelmi dimenziójának erősítése

Történelmi lépés az Európai Unió védelmi dimenziójának megerősítése, amelyről az uniós vezetők találkozóján döntés született – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtöki brüsszeli állam- és kormányfői ülés első szakaszát lezáró sajtótájékoztatón.

Tuskot megkérdezték a délelőtti kijelentéséről, miszerint elméletileg elképzelhető, hogy még visszafordítható a brit kiválási folyamat, mire azt válaszolta, hogy bár „történnek csodák”, realistának kell lenni.

Talán ez a legjobb része a politikának, hogy minden lehetséges”

– mutatott rá a volt lengyel kormányfő, hozzátéve, hogy kelet-európaiként az életében több olyan dolog is valóra vált politikailag, amiről azelőtt csak álmodott.

Az  Európai Unió állam- és kormányfői  megállapodtak abban,  hogy összehangolják és megerősítik a tagországok közötti strukturális katonai együttműködést – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtökön a kétnapos csúcstalálkozó első napját követő sajtótájékoztatón.

Juncker hozzátette: az Európát fenyegető biztonsági kihívások miatt

elkerülhetetlen egy közös európai védelmi alap létrehozása,

ennek  tervét az Európai Bizottság még június folyamán előterjeszti.  

A bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy össze kell hangolni az uniós tagországok katonai kapacitásait, mivel Európában számos védelmi rendszer működik párhuzamosan, eltérő típusú és hatékonyságú katonai eszközök állnak rendelkezésre. A védelemre szánt kiadások hatékonysága alacsony, azok jelentős része a kutatásra irányul, alig marad forrás a védelem gyakorlati eszközeire – tette hozzá.

Meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat

Az Európai Unió tagországainak vezetői hat hónappal meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat, arra hivatkozva, hogy

Moszkva nem tett eleget az ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodásban szereplő feltételeknek.

Az uniós vezetők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának nyitónapján, csütörtökön hozott döntést az elnöklő Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be Twitter-üzenetében. A határozat a jelenleg érvényes intézkedés lejárta után, július végén lép hatályba, és januárig hosszabbítja meg a szankciókat.

Az Európai Unió azt követően döntött a gazdasági szankciók bevezetéséről, hogy 2014 júniusában – nyugati meggyőződés szerint – a Moszkva támogatásával tevékenykedő oroszbarát lázadók lelőtték a maláj légitársaság MH17-es járatszámú utasszállító repülőgépét Kelet-Ukrajnában.

Az EU két nappal azt követően döntött a szankciók meghosszabbításáról, hogy az Egyesült Államok bejelentette Oroszország elleni „saját” büntetőintézkedéseinek kiterjesztését.

Moszkva szerint az EU valamennyi szankciója – az Egyesült Államok hasonló intézkedéseivel együtt – hatástalan és a remélttel ellenkező hatást ér el.