Adománygyűjtés a váradi Szent László-szoborért

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. június 22., 19:28

Kiöntik Aradon a Szent László-lovasszobor makettjét, melynek nagyváradi felállítása érdekében több fronton is adománygyűjtésbe kezdtek a helyi szervezetek.

Fotó: MTI

Öntödébe került a Deák Árpád képzőművész által tervezett Szent László-lovasszobor makettje, amelynek felállítását a Varadinum Kulturális Alapítvány, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a történelmi magyar egyházak kezdeményezték Nagyváradon, ennek érdekében korábban adománygyűjtést is szerveztek – közölte a Maszol.ro hírportál a szövetség Bihar megyei szervezetének közleményére hivatkozva.

Aradon bronzból öntik ki a korábban megformázott makettet, „amelyek immár a Varadinum Alapítvány, a püspökség és az RMDSZ forrásgyűjtéséhez szükségesek” – fogalmaznak az idézett közleményben.

Csütörtökön adománygyűjtésbe kezdett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete is a cél érdekében.

Mi is azt szeretnénk, hogy Szent Lászlónak legyen lovas szobra Nagyváradon”

– szögezte le lapunknak Csomortányi István, a néppárt megyei elnöke.

A váradi politikus örvendetesnek nevezte, hogy többen is foglalkoznak a szoborállítással, és úgy véli, ilyen körülmények között a kezdeményezéseket érdemes lenne összehangolni. „A kardinális kérdés, hogy hova kerül majd a szobor” – tette hozzá a néppárti vezető, hangsúlyozva, hogy a szobor majdani felállítása is költséges, ezért döntöttek az adománygyűjtés mellett.

A hírportál által idézett közlemény szerint a megrendelők és a szobrász tervei szerint az alkotás másfélszeres életnagyságú impozáns alkotás lesz, azt azonban hozzáteszik, a költségvetés és a tér meghatározza majd a végső méreteket.

Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke a közleményben arra emlékeztetett, hogy a váradi Szacsvay-szobor restaurálása esetében a teljes összeget a magyar közösség összefogása révén biztosították. „Biztatni szeretnék mindenkit, hogy bátran keresse meg kollégáimat adományaival. Az ügyet ugyanazon az összefogást megjelenítő alapítványon keresztül kívánjuk megvalósítani, amint azt tettük Szacsvay-szobor sikeres projektje kapcsán is” – fogalmazott Szabó Ödön.