Erdély-zászló: Soós Sándor pert nyert a csendőrséggel szemben

Krónika 2017. június 22., 13:21

Első fokon pert nyert Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a csendőrség ellen. Mint ismeretes, március 15-én négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért azok Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel az ünnepi eseményen.

Fotó: Biró István

A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd.

Soós Sándor üdvözölte az első fokon eljáró bíróság döntését, majd hozzátette: meggyőződése, hogy

a csendőrség alkotmányos jogot sértett a nemzeti ünnepen, s ezért amint a döntés jogerős lesz, túlkapása miatt feljelentik a hatóságot.

A csendőrségnek – az ítélet hivatalos közlése után – 30 napja lesz arra, hogy fellebbezzen.

Amint arról beszámoltunk, tavasszal Soós Sándor és Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke közös beadványban fordult a belügyminisztériumhoz, amelyben arra kértek választ, hogy a március 15-ei csendőri intézkedések az Erdély-zászló ügyében jogszerűek voltak-e, valamint e szimbólum nyilvános használata illegális-e Romániában.

A minisztérium a csendőrségre ruházta át a válaszadás jogát, utóbbi pedig áprilisban ismételten a március 15-ei ünnepi események szervezőire – az RMDSZ helyi szervezetére és annak ügyvezetőjére, Czirmay Zoltánra – hivatkoztak az Erdély-zászló miatt négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán.

A csendőrség levelében nem tértek ki az Erdély-zászló használatára, így Soós Sándor azt állapította meg, hogy a lobogó használata nem ütközik semmiféle törvénybe, hiszen „amit nem tiltanak, azt szabad”. A néppárt képviselői mind a négy bírság esetében peres úton támadták meg a jegyzőkönyveket.