A Lélekcsönd című est Vásárhelyen és Kolozsváron

Krónika 2017. június 21., 14:12

Kolozsváron és Marosvásárhelyen vendégszerepel a Demény Péter verseiből szerkesztett Lélekcsönd című esttel Salat Lehel színész és Márkos Albert csellóművész.

Salat Lehel Fotó: Mnsz.hu

A Miskolci Nemzeti Színházban készült előadást szerdán délután 5 órától és este fél 8-tól tekintheti meg a marosvásárhelyi közönség a színház kistermében, majd csütörtökön 18 és 20.30-tól lesz látható a kolozsvári színház nagyszínpadra épített stúdióterében.

Az alkotók, Demény Péter kolozsvári származású író, szerkesztő, Márkos Albert csellista, több film és színházi előadás zeneszerzője, aki improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenével foglalkozik, valamint Salat Lehel, a Miskolci Nemzeti Színház színésze, aki évtizedekig Kolozsvárott élt, játszott, tanított, így vallanak az előadásról:

alázat, elengedés, szerelem, Isten, elmúlás, csönd.

A lélek sanzonjai. Szómozduló csellósikolyok. Van valami, ami összeköthet nemcsak három embert, hanem jóval többünket. Leginkább talán azokat, akik a mélyben is énekelnek. Utazások mások felé, váltások és változások életterek és életek között, melyből mindenkinek csak egy van, mégis többet él meg, és többről álmodik. Jó lesz ezen este elmerülni Lélekcsönd(ünk)ben”.

A második kolozsvári előadás után Salat Lehellel, Demény Péterrel és Márkos Alberttel Dimény Áron színész beszélget. Az előadás időtartama: 1 óra 15 perc szünet nélkül.