Hazaküldte saját kormányát a román balliberális koalíció

Krónika 2017. június 21., 13:57

Megszavazta szerdán a bukaresti parlament a román balliberális koalíció által a saját kormánya ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt. A kormánybuktató előterjesztésre a szükséges 233 szavazathoz képest nyolccal többen, 241-en voksoltak, ennek eredményeképpen megszűnik a Sorin Grindeanu vezette kabinet mandátuma.

Sorin Grindeanu bevallotta, ma sem fér a fejébe, miként jutott oda Románia legnagyobb politikai pártja, hogy a saját kormánya ellen nyújtson be bizalmatlansági indítványt Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Az ellenzéki alakulatok, valamint a koalíciós pártokkal a parlamentben együttműködő RMDSZ honatyái távol maradtak a két ház együttes ülésén rendezett vitáról, és nem is szavaztak. A rendkívül feszült hangulatban, heves vádaskodások közepette lezajlott parlamenti vitát megelőzően Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök tett egy utolsó kísérletet a válság feloldására, és újfent – az elmúlt két hét során sokadszorra – lemondásra szólította a miniszterelnököt.

Sorin Grindeanu azonban erre most sem volt hajlandó, ugyanakkor elutasította azt a felkérést is, hogy vállaljon el miniszteri bársonyszéket a majdani kormányban.

Az alsóház elnöki posztját is betöltő Dragnea újfent azzal érvelt, hogy a fél évvel ezelőtt megalakult kabinetnek azért kell távoznia, mert a negyedét sem teljesítette a választási programban rögzített célkitűzéseknek.

„Úgy döntöttünk, hogy őszinték leszünk a párttal, de elsősorban a választókkal szemben, és nem teszünk úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Bár felruháztuk az 1989-es rendszerváltás utáni legambiciózusabb kormányprogram megvalósításának feladatával, a Grindeanu-kabinet nem teljesített a reményeinknek” – hangoztatta a szociáldemokraták erős embere.

{K1}

Ezzel szemben Grindeanu bevallotta, ma sem fér a fejébe, miként jutott oda Románia legnagyobb politikai pártja, hogy a saját kormánya ellen nyújtson be bizalmatlansági indítványt. A kormányfő szerint maguk a baloldali választók sem értik a pártvezetés hozzáállását, hiszen Liviu Dragnea májusban még azt mondta: állampolgárként és a PSD vezetőjeként egyaránt elégedett a kormány teljesítményével.

Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Egyébként a román koalíció vezetősége elutasította azt a javaslatot, hogy a honatyák titkosan adják le szavazatukat. Attól tartva, hogy képviselői és szenátorai esetleg árulást követnek el, Liviu Dragnea pártelnök személyesen felügyelte, párttársai milyen színű golyókat dobnak az előkészített urnákba; az alakulat már napokkal ezelőtt előrebocsátotta, hogy automatikusan kizárja azokat a honatyákat, akik a bizalmatlansági indítvány ellen szavaznak.

A román szociáldemokraták számára a Grindeanu-kabinet menesztése ellenére sem vezet kikövezett út az új kormány megalakításáig, mivel a miniszterelnököt – a parlamenti többséggel rendelkező koalíció javaslata alapján – Klaus Johannis államfő nevezi ki. Elemzők szerint a jobbközép államfő esetleges akadékoskodásán túlmenően egyértelműen számolni kell a PSD szakadásával. Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője bejelentette, Klaus Johannis hétfőre hívja konzultációra a parlamenti pártokat a kormányalakítás témakörében.