A jövőnek építenek az egyházak – megháromszorozott támogatás Háromszéken

Bíró Blanka 2017. június 19., 16:28

Szívesebben támogatja a Kovászna megyei önkormányzat keresztelőmedence faragását, mint ravatalozó építését – fogalmazott Tamás Sándor tanácselnök hétfőn, az egyházaknak nyújtott támogatásra vonatkozó szerződések aláírása alkalmából.

Fotó: Kocsis B. János

Az előző évekhez képest megháromszorozta idén az egyházaknak járó támogatást a Kovászna megyei önkormányzat, amelynek vezetői tizennégy háromszéki egyházközség képviselőjével hétfőn Sepsiszentgyörgyön aláírták a kiírt pályázat finanszírozási szerződését.

Tamás Sándor megyei tanácselnök hangsúlyozta: egyik legfőbb céljuk, hogy megerősítsék a Székelyföld, ezen belül Háromszék közösségét, a munkában pedig kiemelten támaszkodnak a történelmi egyházakra. Kifejtette:

a nagy múltú egyházi intézmények támogatásával az épített örökség megújítását, illetve új beruházások megvalósítását szeretnék lehetővé tenni.

Tamás Sándor a megháromszorozott finanszírozási keret kapcsán azt is elmondta: az idei év kísérleti jellegű, így ha a munkálatok és az elszámolások terén minden rendben zajlik, folytatják a nagyarányú támogatást.

„Azt szeretném, ha a jövőnek építenénk – szívesebben támogatjuk a keresztelőmedence faragását, mint ravatalozó építését” – fogalmazott Kovászna megye elöljárója. Arra kérte az egyházak képviselőit, körültekintően járjanak el a műemlék épületek korszerűsítése során, mert a megyei műemlékvédő hivatal már jelezte, hogy figyelemmel kíséri a beavatkozásokat.

A megyei önkormányzat összesen 1,5 millió lejes támogatási keretet bocsátott a történelmi egyházak rendelkezésére,

a kedvezményezettek működési költségekre és beruházásokra pályázhattak. A kiírásra 177 projektet nyújtottak be, ebből 145 támogatást hagytak jóvá, hétfőn pedig a 14 legnagyobb értékű, egyenként 30 ezer lej fölötti finanszírozási szerződést írták alá.

Fotó: Kocsis B. János

A megállapodást a Gyöngyvirág utcai református gyülekezet lelkészi hivatalában írták alá, ez a gyülekezet kapta a legnagyobb, 700 ezer lejes támogatást, amelyet hat éve épülő templomuk befejezésére költenek.

Bancea Gábor, a házigazda lelkész hangsúlyozta: azért fontos a támogatás, mert a jövendőnek, „a gyerekeinknek, unokáinknak” építenek. A találkozón egyébként az ortodox egyház képviselői szorgalmazták, hogy az illetékesek rendszeresen találkozzanak, közösen találjanak válaszokat a „mindennapi kihívásokra”.