Macron pártja abszolút többséget szerzett a második fordulóban

MTI 2017. június 18., 22:40

Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában – derül ki a Le Monde által urnazáráskor ismertetett felmérésből. A részvétel rekord alacsony volt, alig 43 százalékos.

Macron elnöki diadala politikai alakulatát is a magasba röpítette Fotó: Getty Images

A Le Monde a France Télévisions és a Radio France számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutató felmérését idézve azt írja: Macron pártja és a szintén centrista Francois Bayrou Demokrata Mozgalom (MoDem) nevű tömörülése 355 mandátumot szerez az 577 fős Nemzetgyűlésben. A Köztársaságiak vezette jobbközép 125 képviselői helyre számíthat.

A Szocialista Párt 34, szövetségeseivel együtt várhatóan 49 képviselőt juttat a törvényhozásba, ahol eddig 314 képviselővel abszolút többsége volt. A jelentős vereség miatt az urnazárást követően a párt főtitkára, Jean-Christophe Cambadélis azonnal lemondott a tisztségéről. Az adatok szerint a Lázadó Franciaország nevű radikális baloldali pártnak 19 képviselője lesz, míg a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 8 helyet szerez a törvényhozásban. Jóllehet a párt megháromszorozta képviselőinek a számát, frakciót nem tud alakítani, mert ahhoz legalább 15 képviselőre lenne szüksége. Ugyanakkor Marine Le Pen személyes sikert ért el, harmadik próbálkozás után sikerült képviselői helyet szereznie, és így európai parlamenti képviselőségét a hazai parlamenti hellyel váltja fel.

Az abszolút többségnek köszönhetően az elnök már a nyáron beindíthatja legfőbb reformjait.

Elsősorban a munkajog lazítását a munkanélküliség csökkentése érdekében, a közélet erkölcsössé tételét célzó törvényeket és alkotmánymódosítást, valamint a terrorfenyegetettség miatt a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat éjszakáján bevezetett rendkívüli állapot hatodik meghosszabbítását, majd azt követően az új terrorelhárítási törvényt, amelynek célja, hogy november 1. után véget érjen a rendkívüli állapot.

Az Emmanuel Macron által egy hónapja kinevezett Edouard Philippe miniszterelnök és kormánya a hagyományoknak megfelelően jövő hétfőn vagy kedden benyújtja lemondását azért, hogy az államfő azonnal ismét kinevezze. A kormányban jelentős változások nem várhatók. Az új nemzetgyűlés június 27-én ül össze először és választja meg az elnökét, a kormányról július 4-én tartanak bizalmi szavazást az alsóházban.