Dragnea önpuccsa

Nos, fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: Dragnea számításai nem egészen váltak be.
Ha nem is példátlan, azért nem is túl gyakori, hogy egy párt a saját kormányát akarja megbuktatni, Dragnea azonban most erre is hajlandó annak érdekében, hogy eltüntesse a színről Sorin Grindeanut, aki ellent mert neki mondani, amikor egyes miniszterek tevékenysége kapcsán elégedetlenségének adott hangot, burkoltan a miniszterelnök tudtára adva, hogy elvárja a menesztésüket.

Igazából nem annyira meglepő, hogy Grindeanu, kitapasztalva azt, hogy miniszterelnökként tényleges hatalom került a kezébe – még ha Dragnea igyekezett is mindenhol éreztetni, hogy a felettese –, bizonyos esetekben megpróbálta a saját útját járni.

A hírhedt 13-as kormányrendelet hatálytalanítása például a hírek szerint az ő ötlete volt, amit nem egyeztetett Dragneával, és emiatt meg is kapta a pártelnöki feddést. De azzal sem lopta be magát főnöke szívébe, hogy engedte igazságügy-miniszterének egy olyan kormányálláspont megfogalmazását, miszerint a kabinet nem támogatja Dragnea exnejének alkotmánybíróságra benyújtott óvását az ellene és Dragnea ellen zajló bűnvádi eljárásban.

Grindeanu tehát a jelek szerint lassan kezdte kényelmetlennek érezni a gyámkodást és kihasználni azt, hogy tényleges politikai és végrehajtói hatalmat kapott. Emellett szembesült a demagóg, megvalósíthatatlan, vagy megvalósításuk esetén szinte azonnali államcsődöt okozó választási ígéretek és a valóság között feszülő, feloldhatatlan ellentéttel, ennek is betudható, hogy egyelőre késlekednek a beígért, de az államkassza szempontjából végzetes béremelések.

Dragnea mostani lépéséről messzire ordít, hogy a kormány kiértékelésének szándékosan pocsékra alakított eredménye csupán ürügy arra, hogy megszabaduljon amúgy nem igazán karizmatikus, de a miniszterelnöki tisztségben egyre befolyásosabb, potenciális belső ellenfelétől.

Csakhogy a kormány lepontozásával éppen önmagát minősíti le, hiszen a közvélemény elsöprő többsége tisztában van azzal, hogy a valódi miniszterelnök a tisztség betöltésétől büntetett előélete miatt eltiltott Dragnea – arról, hogy ez mindenki számára világos legyen, ő maga gondoskodott már a legelején, amikor még Grindeanu jelenlétében is ő volt a vezérszónok, egyértelműsítve, hogy a miniszterelnökre csupán a stróman szerepét osztotta. Vagyis a valódi felelősséget ő viseli a kabinet eredményeiért vagy eredménytelenségéért, és igazából önmagát puccsolta meg.

Persze a tények nem számítanak, ha le kell számolni a potenciális belső ellenséggel. Ugyanakkor Dragnea ezzel nem csupán az országnak okoz kárt, minden különösebb objektív ok nélkül politikai válságba taszítva azt, hanem saját pártjának is, hiszen ezzel azt sugallja, hogy a PSD a legkevésbé sem az az egységes, stabil párt, amilyennek mutatni szeretné magát, hanem komoly belső ellentétek feszítik.

Kérdés, mekkora a lappangó belső ellenállás, mennyire érzik úgy a Dagnea-párti déli politikusok javára háttérbe szorított erdélyi és moldvai szervezetek tagjai, hogy elérkezhet az alkalom az ellene született jogerős ítélet, illetve a most is zajló újabb bűnvádi eljárás miatt egyre nagyobb teherré váló pártelnök elleni lázadásra. Dragnea egyik kérlelhetetlen ellenfele, Victor Ponta volt pártelnök-kormányfő máris jelezte, hogy szervezkedni készül a Grindeanu elleni bizalmatlansági indítvány megtorpedózására.

Grindeanu pedig immár a hatalom ízét megízlelve úgy döntött, nem hajlandó szervilis pártkatonaként egyedül elvinni a balhét, és nem teszi meg Dragneának azt a szívességet, hogy szó nélkül eltűnik. Persze magányos farkasként a parlamenti többség támogatása nélkül várhatóan kevés babér terem neki, de nem kizárt, hogy a jobboldali liberálisok éléről elnökké választott Klaus Johannis államfő is taktikázni kezd, és a PSD-n belüli megosztottság növelése érdekében mellé áll, és csont nélkül elfogadja az általa esetlegesen kijelölendő új minisztereket.

Vagyis Dragnea számítása nem jött be, és akkor sem örülhet, ha sikerül félreállítania Grindeanut, és egy újabb, lojális emberét nevezteti ki kormányfőnek. Egyrészt azért, mert Grindeanu esete is jelzi: a leghűségesebb csatlós is bármikor riválissá válhat. Másrészt azért, mert a mostani, általa gerjesztett botrány hatalmas presztízsveszteség saját maga és a pártja számára is. Hiszen azt jelzi: ambíciói és szeszélyei miatt bármikor képes válságot kirobbantani. Vagyis a választásokon kapott jelentős állampolgári felhatalmazás ellenére igencsak kérdőjeles a PSD képessége a stabil kormányzásra.

{K1}

{K2}

{K3}