Jelenlévő múlt: bemutatták Tompa Andrea kolozsvári ihletésű regényét
A budapesti könyvhét után közvetlenül a kincses városban is bemutatták Tompa Andrea legújabb, Omerta – Hallgatások könyve című, kolozsvári ihletésű regényét.
Nem tud „sötét könyveket” írni, mindig kell egy „kulcslyuk”, melyen beszűrődik a fény, mondta kolozsvári olvasóinak Tompa Andrea, akinek legújabb, Omerta – Hallgatások könyve című regényét mutatták be szerdán este szülővárosában. A Minerva-ház kiállítótermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság már a pármondatos részlet felolvasása során ráismert a mű ihletőjére, Palocsay Rudolf kolozsvári biológusra, kertészeti szakíróra. Köllő Kata szerkesztő az est házigazdájaként elmondta: fontosnak tartották, hogy a budapesti könyvhét után közvetlenül Kolozsváron is bemutassák a könyvet, melyből Albert Csilla színművész olvasott fel részleteket.
Tompa Andrea legújabb regénye ugyanis, akárcsak az előzőek – A hóhér háza és a Fejtős s lábtól – kolozsvári ihletésű, de a szerző szerint teljesen más Kolozsvárt mutat meg benne. A külváros, Kolozsvár „konyhája”, a Hóstát világát, melynek nagy része már nem létezik.
- jelentette ki szülővárosáról az 1990 óta Budapesten élő szerző, aki bevallása szerint ezt a sokrétűséget próbálja megérteni.
Az író négy ember összefonódó történetén keresztül mutatja be a kommunizmus első időszakát, az 1950-es évek Kolozsvárját: egy széki asszony, egy kolozsvári leány, egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi mesél sorsáról. Mint kiderült, elsőként a kertész figurája született meg, hiszen az írót mindig érdekelték a biológiai kísérletek, az, hogy „hogy valaki Isten-pozícióba helyezi magát, és azt mondja: alkotok egy új növényt”. Vilmos figuráján keresztül az alkotó ember zsigeri vágyát próbálta bemutatni, hogy a nyilvánosságban érvényesüljön, elismerést kapjon, másrészt azt a mindig aktuális kérdést feszegeti, miként „csábítgatja” a hatalom a művészeket. Bár a kertész él a felkínált lehetőséggel, alakja mégsem lesz ellenszenves – mutatott rá Nagy Boglárka, a könyv szerkesztője, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője.
A férjétől a kincses városba szökő széki asszony figurájával Tompa Andrea a középkorú asszonyok „kibeszéletlen történetét” mondja el, akiket meglátása szerint szinte mellőz az irodalom. Másrészt azt érzékelteti, milyen, amikor valaki átlépi a falu-város határt.
A szerző négy perspektívából, személyes szemszögből láttatja ugyanazokat a történéseket, történelmi eseményeket,
mindig annyit mond, amennyit az adott szereplő felfoghat. Bár könnyen ír, a négy egymásra mutató történet összehangolása nagy kihívást jelentett, faxpapírra rajzolt kronológiákkal tudta „összefésülni” őket.
A szerkezet mellett a regény nyelvezete is sajátos keveréknyelv, a román szavak használatával a szerző jelezni akarta, hogy a II. bécsi döntés után vagyunk, amikor egy másik világ kezdődik. Vilmos is tanulja a román kifejezéseket, vele az olvasó is, mondta Nagy Boglárka, aki úgy fogalmazott, mivel a legtöbb szó intuitíve értelmezhető, a magyarországi olvasóknak sem okozhat gondot, „legalább bővül a szókincsük”.
Tompa Andrea számos forrásból merített, sok emberrel személyesen beszélgetett az időszakról, de mint mondta, „nincs semmilyen igazság birtokában”, csupán szemlélődik, keresi az értelmet a regényben. Az átlagember optikáján keresztül akarta láttatni a sötét kort, ugyanis a legdrámaibb történetekbe nem lehet belemenni hitelesen, így társszenvedőkről ír, és nem mártírokról.
mondta a szerző arra a kérdésre, miért ezt az időszakot választotta, és úgy vélte, a művészet támogatja a múlton való gondolkodást. Hozzátette, a legnagyobb fájdalmat az okozza műve olvasásakor, hogy bár a cselekményben a szereplőknek még csak a földjüket veszik el, az olvasó tudja, hogy mi következik: kertjüket, házukat is elveszik, és a lehetőséget, hogy azt az életet éljék, amit elterveztek.