A Látó Aranyról szóló számát mutatták be Budapesten
Élénk érdeklődés kísérte a Látó című irodalmi folyóirat 200 AranyLátó című számának bemutatóját, amelyet szerdán délután tartottak a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Az esemény egyrészt az intézmény irodalmi folyóiratokat bemutató sorozatába, másrészt az Arany János születésének bicentenáriuma apropóján szervezett rendezvénysorozatba illeszkedett.
A Látó márciusi, a költőóriásról szóló számát Kovács András Ferenc főszerkesztő és Demény Péter szerkesztő mutatta be, az eseményen magyarországi írók, irodalomtörténészek is részt vettek: Margócsy István, Márton László, Várady Szabolcs és Wirth Imre (utóbbi a múzeum munkatársa), akiknek írása jelent meg a jubileumi számban.
Demény Péter a Krónikának elmondta, a lapszámbemutatón magát a folyóiratot is bemutatták, levetítettek egy korábbi dokumentumfilm részletét, amelyben Gálfalvi György ismertette a Látót. A beszélgetésen elhangzott az is, hogy a jelenlevő magyarországi írók, irodalomtörténészek hányszor közöltek a folyóiratban, illetve hányszor jártak Marosvásárhelyen.
„Természetesen szó esett arról is, hogy
A jelenlevők arról beszéltek, a költő egyes nagyepikai művei, mint például a Buda halála vagy a Toldi szerelme, eléggé nehezen megközelíthető ma, aligha akad olvasó, aki úgy olvassa a Toldi szerelmét, mint mondjuk egy regényt. Ugyanakkor a balladái, az Őszikék, az olyan nagyszerű versek, mint a Kertben vagy a Visszatekintés, mindenképpen könnyebben megközelíthetőbbek a mai olvasó számára, mint a nagyepikája" – mondta Demény Péter.
Hozzátette, a bemutatón úgy tűnt,
a Marosvásárhelyen szerkesztett irodalmi folyóirat nem ismeretlen a jelenlevők számára,
a lapszámok, amelyeket a Petőfi Irodalmi Múzeumba vittek a szerkesztők, mind elfogytak.
„A marosvásárhelyi Látó a rizikósabb utat választva 25 (!) anyaországi és erdélyi értelmiségit kért meg, hogy kezdjen valamit Arannyal mintegy száz oldalban: tudományos szempontból alighanem a Tiszatáj, irodalmi újraértés szempontjából pedig a Látó viszi a prímet, így most ők kerülnek a középpontba" – olvasható Zelei Dávidnak a Látó Arany-számáról szóló szemléjében.
„Körülbelül száz-százhúsz éven át az volt az irodalmi (tudományos) meggyőződés is, egészen kiváló nagy tudósok által is képviselve, miszerint Arany volt az, aki a realizmus igézetében végre leküzdötte a romantika nagy kísértéseit, s költeményeiben megtestesítette a magyar realizmusnak minden ideálját. (...)
Aranyban „költői realizmusunk megkapta első nagy mintaképét”, s az ő költői „terméséből vonjuk le a realista lírának, hogy úgy mondjam, az ideáltípusát”). Ha pedig realizmus, tudjuk, akkor elsősorban a „tájleíró", tájfestő", „természetleíró” versek vagy részletek játsszák a döntő szerepet: hiszen e tárgykörökről minden olvasónak van tapasztalata, így mindenki könnyen le tudja mérni, mennyire realistán mutatja is a költő a „valóságot”.
Épp ezért megdöbbentő ma, posztmodern tapasztalatok birtokában újra olvasgatni Aranyt: szinte hihetetlen, hogyan is tudhatták e szenvedélyes, vizionárius, minden ízében mitologikus, állandóan megszemélyesítésekkel és antropomorf analógiákkal dolgozó képvilágot realista referencialitással olvasni és beállítani." – részlet Margócsy István irodalomtörténésznek, kritikusnak a Látó Arany-számában megjelent írásából.