Marosvásárhelyi parasztháború

Bukarest helyi megbízottja a felszakadó sebként kiújuló marosvásárhelyi utcanévtáblaügyben ismét mindenki számára egyértelművé tette: azt tesz, amit akar. A Dózsa György útra jó ideje kihelyezett magyar feliratok ellen indított támadást tehetetlenül nézik a helyi hatóságok képviselői (leszámítva persze azokat, akik örülnek neki).

A kormánymegbízott fegyverarzenálja kimeríthetetlen, mert ez így van kitalálva. Hiszen hiába a decentralizáció, az önkormányzatiság szépen hangzó elve, hiába a közigazgatási feladatok helyi szintű leosztása, ellátása: a gyakorlatba ültetés, a végrehajtás továbbra is központi felügyelet alatt áll, ugyanis a napóleoni jogrendből eredeztetett prefektúra intézménye bármilyen döntést megtámadhat, felfüggeszthet. Hogy aztán – akár évek elteltével – a bíróság mondja ki: törvényesen vagy önkényesen járt el.

A kiszolgáltatottság egyértelmű, azonban nem mindegy, hogy a helyi politikai erők, esetünkben a magyar érdekképviselet hogyan viszonyul a nem túl rózsás helyzethez: dolgozik az ügyön, küzd, harcol, visszatámad, vagy csak hápog, bámul. Sajnos ismét ki kell mondani, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ képességeit meghaladta a feladat. Helyes, hogy a szövetség képviselői a rendelet visszavonására szólították fel Gogát, de már elégedetlenségük megfogalmazásával is bajok vannak: a „határozott válaszlépések kilátásba helyezése” nem hangzik túl meggyőzően, nem valószínű, hogy a határozottság kilátásba helyezésétől megremeg a föld a prefektúra alatt.

De ami ennél is súlyosabb: a vásárhelyi önkormányzat legerősebb frakciójának apparátusa nem jelezte azonnal, hogy a prefektúra tévesen hivatkozott egy bizonyos bírósági ítéletre. Ugyanis ezúttal is a civil jogvédőknek köszönhető, hogy kiderült: az a 2015-ös tanácshatározat, amelyet korábban jogerősen érvénytelenítettek, nem a Dózsa György úton kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákról szól, hanem egy másik próbálkozásról, a hagyományos magyar elnevezések kihelyezéséről, amely más tál tészta.

Ritka hibát követett el a prefektus, de az RMDSZ nem kapcsolt. Pedig kellene. Ez a legnagyobb lélekszámú erdélyi magyar közösség választott képviselőitől – finoman szólva – igenis elvárható. Nem szabad hápogni és csak bámulni a pohár teli felét, hiszen mi isszuk meg a levét. S már kiürítettük a másik felét.

Persze a kormánymegbízott nem szégyenkezik baklövése miatt: újfent kiállt „igaza” mellett az unos-untalan hangoztatott logikával, miszerint ha valamit nem ír elő a törvény, akkor az törvénytelen. És ugyebár a közigazgatási jogszabály csak település- és intézménynevek kétnyelvűsítéséről rendelkezik, utcanevekről nem.

Az RMDSZ által nemrég a parlamentben benyújtott, az anyanyelvhasználatot erősítő törvénymódosítási javaslatok az elképzelések szerint országos szinten orvosolhatnák ezt a problémát, mint ahogy egy új önkormányzati tanácshatározattal is lehetővé tehetnék Vásárhelyen a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, megvédését. És nemcsak a Dózsa György úton. Csakhogy nincs mit hápogni, bámulni: ebben a „parasztháborúban” is kaszát kell ragadni, és felkészülten, bátran szembe kell menni a teljhatalmúakkal.

{K1}

{K2}

{K3}