Kiss Judit 2017. június 13., 22:52

Tudni vagy nem tudni – nem ez a kérdés

Évtizedek óra siránkozunk azon, hogy a hazai oktatási rendszer megköveteli ugyan, hogy a kisebbségi diákoknak a többségieknek szánt tanterv szerint kell számot adniuk romántudásukról, viszont korántsem készíti fel arra, hogy mindennapi helyzetekben használni tudják a nyelvet: életidegen, merev nyelvtani konstrukciókra, irodalmi szemelvényekre épít a tananyag. De persze hozzászoktunk ahhoz, hogy évről évre érdemben semmi nem változik.

Ez most ismét megerősítést nyert, amikor a román érettségi szóbeli részének részleges eredményei láttak napvilágot. Akadnak magyar többségű megyék, ahol a tanfelügyelőség összesítette a román szóbeli eredményeket, és kiderült, hány végzős kapta meg az „experimentat”-nak nevezett legjobb minősítést, és hányan a gyengének számító közepest – a szóbelin ugyanis nem lehet megbukni.

A rendszer anomáliáját híven tükrözi, hogy egyes megyékben nem is tartják relevánsnak, hogy összesítsék, kiértékeljék a szóbeli eredményeket, hiszen úgyis csak az írásbeli fog majd számítani, a szóbelinek viszonylagos a fontossága. Holott ennek a megmérettetésnek józan paraszti ésszel nézve pont az lenne a szerepe, hogy felmérje, mennyire tud kommunikálni, érvelni, érvényesülni román nyelven a diák – és ez különösen releváns lenne a magyar érettségizők esetében.

A rendszer működési elveit az is szépen tükrözi, hogy a szóbelin is – akárcsak a tizenkét év alatt – valójában nem az számít, hogy tudják-e interaktívan használni az élő nyelvet: egy adott szöveg kapcsán kell megadott kérdésekre felelniük, a megszólalás előtt leírhatják mondandójukat, majd szépen felolvashatják azt, a vizsgáztató pedig vagy figyelembe veszi, hogy mennyire beszélnek helyesen, választékosan, mennyire tudnak valóban kommunikálni, vagy nem veszi figyelembe – és szóbeli kipipálva.

Ugyanúgy helyben toporgunk, mint eddig. Egyre-másra az a vád éri a hazai oktatást, hogy nem az életre, az élő nyelv használatára készíti fel a diákgenerációkat, közben meg a legfontosabb megmérettetésnek szánt érettségi is ennek szellemében zajlik. Nem számít, hogy a magyar gyerekek sokszor nem tudnak helyesen egy villanykapcsolót kérni az üzletben románul, az viszont igen, hogy tökéletesen megfogalmazott, választékos kifejezésekkel teletűzdelt, magasztos mondatokat tudnak fejből visszamondani Eminescu költészetéről.

De hát tudjuk: minden relatív. Tudásuk, felkészültségük, későbbi érvényesülésük esélyei épp úgy, mint az érettségi szóbeli része. Most, hogy ezt is megtapasztalhatták, hátha elmondhatják, az iskola legalább a világ mozgásait működtető alapvető törvényre felkészítette őket: arra, hogy minden relatív.