Carmen Dan a Boureanu-ügyről: a volt képviselő kezdeményezte az agressziót

Hírösszefoglaló 2017. június 13., 13:45

Cristian Boureanu ügyében a rendőr párbeszédet szorgalmazott, a volt parlamenti képviselő viszont „úgy döntött, hogy megüti” – nyilatkozta Carmen Dan belügyminiszter kedden.

Carmen Dan Fotó: Facebook

„Cristian Boureanu kezdeményezte az agressziót, nem a rendőr. Hogy helyesen járt-e el a rendőr vagy sem, azt majd bizonyára eldöntik az ügyet kivizsgáló szakemberek. A rendőr párbeszédet kezdeményezett Boureanuval, ez azonban lehetetlennek bizonyult, és Boureanu úgy döntött, hogy megüti a rendőrt” – nyilatkozta az Agerpres szerint Carmen Dan az Antena 3 televíziónak.

A belügyminiszter hozzátette, megállapítják, hogy a rendőr betartotta-e az előírásokat. „Ellenőrizni fogjuk, hogy betartották-e az előírásokat, az eljárást. Belügyminiszterként én mindig védeni fogom a minisztérium alkalmazottait, akik az utcákon járőröznek, dolgoznak, és az állampolgárokat szolgálják” – tette hozzá a tárcavezető.

Források szerint

a közlekedési rendőr önvédelemből ütötte meg a volt képviselőt, miután utóbbi ágyékon rúgta őt.

Az eset péntekre virradóra történt, amikor a személygépkocsit, amelyben Boureanu is utazott, rutinellenőrzés céljából megállította a közlekedési rendőrség.

{K1}

Szombat reggel Cristian Boureanu 30 napos előzetes letartóztatásáról döntött Bukarest első kerületének bírósága. A volt képviselőt hatósági közeg bántalmazásával vádolják. A döntés nem jogerős.