Dragnea és a saját farkába harapó kígyó

Mi érdeke fűződhet Liviu Dragneának ahhoz, hogy megbuktassa a saját maga felkarolta Sorin Grindeanut? A kérdésre nem könnyű elfogadható magyarázatot adni, maga a miniszterelnök is értetlenségének adott hangot nemrég annak kapcsán, hogy – futballnyelvvel élve – egy edző már a mérkőzés 15. percében cseréket akar végrehajtani, holott a csapata háromgólos előnyre tett szert.

Az ügy pedig még bonyolultabb, ha a korábban a kormányfői és a PSD-elnöki tisztséget egyaránt betöltő Victor Ponta számára is talány, mi okból szabotálja egy hatalmon lévő alakulat a saját kabinetjét.

Nos a valódi okokhoz közel álló válaszokhoz ismerni kell a szociáldemokraták elnökének (politikai) lelkiállapotát. A PSD vezetői posztját Ponta kényszerű visszalépése nyomán megszerző Dragnea hatalmi ambíciói határtalanokká váltak: hirtelen elérhető közelségben érezte magához a miniszterelnöki tisztséget, ugyanakkor lelki szemei előtt felsejlett az is, hogy akár a 2019-es államfőválasztáson is sikerrel befuthat.

Ehhez képest büntetett előélete – és az államfő határozott kiállása – folytán kénytelen volt elfelejteni a kormányfői funkciót, és beérni a házelnöki székkel, Klaus Johannis sorra aratja a babérokat – és a korrupcióellenes küzdelem folytatásához szükséges támogatást – külpolitikai téren, ugyanakkor a kampányígéretektől jelentősen eltérő egységes bérezési törvény végleges formája körüli botrány, a szakszervezetek csak ezután kicsúcsosodó tiltakozása is alaposan rombolja a PSD és vezetője megítélését.

Dragnea tisztában van a térvesztésével, amit annak folyamatos bizonygatásával igyekszik ellentételezni, hogy ő az úr a házban (ezt szolgálta a miniszterek és Grindeanu biankóban kiállított lemondólevelének kicsikarása is), tulajdonképpen erre játszott rá a kormány tagjainak tevékenységét kiértékelő „osztályozással” is.

Viszont nehezen fogja tudni hitelesen megindokolni saját kormánya megbuktatásának szükségességét a közvélemény előtt, amikor Románia jelenleg az EU legjobb gazdasági növekedését produkálja – még ha ez nem is feltétlenül a jelenlegi hatalom érdeme –, és valljuk be, ez a kabinet azért nem követett el égbekiáltó baklövéseket januári hivatalba lépése óta.

Dragnea erőfitogtatása tehát a farkába harapó kígyóhoz hasonlít, ám esetében nem az örök körforgást jelképezi, hanem sokkal inkább annak a végkifejletét, amikor valaki saját magának okoz kárt.

{K1}