Tízezrek Barcelonában, Guardiola állt a katalán függetlenségi megmozdulás élére

MTI 2017. június 11., 22:18

Tízezrek vonultak utcára vasárnap Barcelonában a katalán kormány által október elejére bejelentett függetlenségi népszavazás megtartása mellett tüntetve.

Új állam? Felmérések szerint a katalánok több mint 73 százaléka támogatja a referendum megtartását

A központi spanyol kormány és az alkotmánybíróság következetesen elutasítja a népszavazást, arra hivatkozva, hogy Spanyolország alkotmánya és törvényei nem tesznek lehetővé a spanyol nép egységét, szuverenitását sértő referendumot.

Josep Guardiola, a Barcelona labdarúgócsapatának egykori edzője a tüntetésen tartott beszédében felszólította a nemzetek közösségét, hogy védje meg a katalánoknak a politikai szólásszabadsághoz és a szavazáshoz való jogát a spanyol állam „túlkapásaival” szemben.

„Minden erőnkkel megvédjük a demokráciát és képviselőinket. Október 1-jén szavazunk akkor is, ha ezt a spanyol állam nem akarja”

– jelentette ki a közismert, jelenleg az angol élvonalbeli Manchester Cityt irányító edző, miközben a demonstrálók a „függetlenség” és a „szavazunk” jelszavakat kiabálták. A tüntetésen a polgármesteri hivatal szerint 30 ezren, míg az aktivisták szerint 47 ezren vettek részt, köztük a katalán közélet fontos szereplői a sport, kultúra és a gazdaság terültéről.

Carles Puigdemont katalán elnök pénteken jelentette be, hogy népszavazást tartanak a 7,5 milliós lakosú, önálló nyelvvel és kultúrával rendelkező északkelet-spanyolországi Katalóniában.

Egy katalán kormányzati felmérés szerint a katalánok több mint 73 százaléka támogatja a referendum megtartását, a brit kormány engedélyével lefolytatott 2014-es skót függetlenségi népszavazás mintájára, amit viszont Madrid elutasít. Ugyanez a közvélemény-kutatás azonban a katalán függetlenséget elutasítók szűk többségét jelzi a megkérdezettek 48,5 százalékával 44,3 százalék ellenében.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő ismételten elutasította, hogy tárgyaljon a függetlenségi referendumról, amely szerinte megtöri „az alkotmányos rendet” és „súlyos fenyegetést jelent az együttélésre”. A spanyol alkotmánybíróság korábbi döntésében pedig alkotmányellenesnek ítélte a katalán függetlenségi népszavazást és az elszakadási törekvéseket.

2014. november 9-én annak ellenére tartottak függetlenségi referendumot „alternatív népszavazás” néven Katalóniában, hogy azt az alkotmánybíróság felfüggesztette, később pedig alkotmányellenesnek találta. A 7,5 milliós lakosú Katalóniában az 5,4 millió választásra jogosult közül akkor több mint 2,3 millióan vettek részt a szavazáson, közülük a függetlenséget és az elszakadást közülük mintegy 1,8 millióan támogatták.