Duna-napozás Torockón

MTI 2017. június 11., 12:07

Negyedik alkalommal szervezett Duna-napot szombaton a Duna Médiaszolgáltató Zrt. a Fehér megyei Torockón.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A torockói Duna-ház pincéjében berendezett, Hogy volt?! című médiatörténeti kiállítást Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója nyitotta meg. A magyar Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely gyűjteményéből szervezett kiállítás az MTI, a magyar rádió, a magyar televízió történetének legszebb pillanatait mutatja be. Amint Vaszily Miklós hangsúlyozta:

a közmédia története méltó része a magyar kultúra történetének.

A Mérai Cifra és Kalotaszeg Néptáncegyüttes előadása Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az egész napos rendezvény ünnepélyes megnyitóján Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, a négy éve felavatott torockói Duna-ház ma már nemcsak médiaközpont, hanem a magyar szó, a magyar kultúra és a magyar hagyomány őrzője. Úgy vélte: a szórványban élő magyaroknak

kétségbeesést elűző igékre van szükségük és hitre, mert a hit néha sokkal erősebb, mint a tudás”.

Hozzátette: addig marad meg a magyarság, ameddig érti Arany János nyelvét.

Grezsa István kormánybiztos köszöntőjében a magyar kormány feladatának nevezte, hogy a világban szétszóródott magyarságot újra egy 15 milliós közösségbe szervezze. Nagy-Magyarország szétesésének közelgő centenáriuma kapcsán kijelentette, hogy a 21. századi magyarságnak „metaforaváltásra” van szüksége.

A Magashegyi Underground együttes koncertje Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Nem tudjuk feldolgozni Trianon mérhetetlen veszteségét, mert feldolgozhatatlan, azonban a 21. században nem lehet mindig visszatekinteni, és az áldozat, a fájdalom metaforájával gondolkodni és dolgozni.

Jobb, ha az elpusztíthatatlan túlélési erőnkre utalunk.

Hiszen nemcsak a tatárt, a törököt, a Habsburg-uralmat, az oroszokat éltük túl, hanem a borzalmas és a magyarság számára oly keserű veszteségeket hordozó 20. század után is esélyt kaptunk arra, hogy minden veszteség ellenére a 21. században a Kárpát-medence meghatározó nemzete legyünk” – fogalmazott a miniszteri biztos. Hozzátette, a metaforaváltáshoz összefogásra és a Duna-naphoz hasonló rendezvényekre van szükség.

Szabó Balázs Bandája Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A koncertek szünetében Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a közmédiának elmondta:

segítséget ígért Torockó polgármesterének ahhoz, hogy az erdélyi település is a világörökség részévé váljon,

akárcsak magyarországi testvértelepülése, Hollókő.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A torockói faluközpontban felállított színpadon délután helyi hagyományőrzők, valamint a Felszállott a páva népzenei tehetségkutatóból ismert Tokos Zenekar, Vaszi Levente és Vrencsán Anita szórakoztatta a közönséget.

Az esti órák programjában Szabó Balázs Bandája, Varga Miklós, a Magashegyi Underground és Petruska lépett a közönség elé. A rendezvény tűzijátékkal ért véget.