„Egyesülés városa” cím: Pásztor Sándor nem írta alá a „magyar elnyomókat” említő beadványt

Nem volt hajlandó aláírni Pásztor Sándor megyei tanácselnök a „magyar elnyomók”-ról szóló beadványt, amelyben az „egyesülés városa” titulust kérik Nagyvárad számára.

A támogatáskérés céljából felkeresett Bihar megyei elöljárók közül csak Pásztor Sándor, a megyei önkormányzat elnöke nem írta alá azt a beadványt, amelyben a Nagyváradi Egyetem történelem tanszékének szakemberei kérik a kormánytól, hogy Nagyvárad, Arad és Nagyszeben is kapja meg az „egyesülés városa” titulust.

Az elnevezést a „nagy egyesülés” jövő évi centenáriumi évfordulójának apropóján kapta meg Bukarest, Jászvásár és Gyulafehérvár, a váradi történészek ugyanakkor úgy vélik: az általuk megnevezett erdélyi városok is kellőképpen fontos szerepet töltöttek be az „egységes román nemzetállam” megalakulásában, így „joggal” követelhetik maguknak is ezt a „megtiszteltető” címet.

Az egyetemi professzorokon kívül Constantin Bungău rektor, Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, a megyeszékhely alpolgármesterei, a volt prefektus, valamint a megyei önkormányzat két alelnöke is aláírta a beadványt, Pásztor Sándor neve mellé pedig – a Bihoreanul hetilap tájékoztatása szerint –

Mihai Drecin professzor a „nem akarta aláírni” szöveget illesztette.

Pásztor Sándor szerdai sajtótájékoztatóján az újságírók kérdésére elmondta: a beadvány szövegében olyan kifejezések szerepeltek – például „Budapest, a magyar elnyomók fővárosa” –, amelyeket szerinte meg kellett volna vitatni, illetve átfogalmazni, erre azonban a kezdeményezők nem voltak hajlandóak.

„Azt mondták, egy vesszőt sem lehet megváltoztatni a beadványon, én viszont úgy gondolom, hogy ha közösen nyújtunk be egy ilyen dokumentumot, előtte közösen is kellett volna megbeszélni. Nem jutottunk egységes álláspontra, így nem írtam alá” – magyarázta a megyei tanácselnök. Úgy vélte:

a témát „21. századi” stílusban is meg lehetett volna közelíteni, akkor nem lett volna kérdés, hogy ellátja kézjegyével.

A nagyváradi történészek beadványukban felidézik Arad és Nagyszeben jelentőségét, és arra is emlékeztetnek, hogy 1918. október 12-én Aurel Lazăr nagyváradi lakásában fogadták el azt a – budapesti parlamentben később felolvasott – politikai nyilatkozatot, amellyel az erdélyi románok megfogalmazták különválási igényüket Magyarországtól, illetve az Osztrák–Magyar Monarchiától.

A professzorok az indoklásban

Budapestet „a magyar elnyomó fővárosának” nevezik,

és úgy vélik: „a magyar nemzet voltaképp hálás lehet Romániának, amiért 1919 nyarán megmentette a bolsevik alvilágtól, amikor a román hadsereg elnyomta Kun Béla rezsimét, és esélyt adott a nyugat-európai demokráciának a magyarországi politika fejlődésében. Hogy ezt Horthy Miklós jobboldali autoriter rendszerének beiktatásával később nem kamatoztatták, az már az akkori magyar vezetők mentalitásának és frusztrációjának tudható be”.