Kós András-tárlat nyílik Sepsiszentgyörgyön

Krónika 2017. június 07., 13:33

Ahonnan csak adni lehet – Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel rendez kiállítást Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Művelődési Központ, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja, a város önkormányzata, valamint a művész örökösei.

A tárlatnyitót az Olt utca 6 szám alatt tartják csütörtökön 18 órakor – közölte a kulturális központ. Az érdeklődők az 1914-ben született és 2010-ben elhunyt szobrászművésznek, Kós Károly fiának faragott, többségében kisebb méretű ajándék szobrait és domborműveit tekinthetik meg.

A tárlat anyagát korábban a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban is láthatta a közönség, a Ritkán látott Kolozsvár akár a Sosem látott Kolozsvár címet is viselhette volna, hiszen a törzsanyagot Kós András korábban nyilvánosság előtt be nem mutatott alkotásai jelentették – fejtette ki a kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsa.

A tárlat tovább bővült, sikeresen mutatták be Sárospatakon, valamint a kincses városban, a Farkas utcai református templom felújított tereiben.

A Szentgyörgyön bemutatandó tárlat anyagát is nagyrészt a családtagok számára faragott művek alkotják, amelyek Kós életpályájának szerves részét képezik.

A művész néhány grafikája, vázlata és személyes tárgya is bemutatásra kerül. Az összeállítás vezérfonalát Kós András Élet és rajz című könyve adja.

Kós András Vasárnap című alkotását is láthatja a sepsiszentgyörgyi tárlaton a közönség

„Már tudom, hogy a megélt dolgok közül az ember – az élettel még csak alig ismerkedő is – a maga esze és ízlése s nem utolsósorban ösztöne biztatására válogat, és azokat a saját maga számára jelentő értékük szerint raktározza emlékezetében rövidebb vagy hosszabb időre. Van úgy, hogy egész életre” – írta a művész.

A kiállítás nyitóeseménye a Kós András pályáját bemutató sepsiszentgyörgyi sorozatnak, amelynek második részében Gazda József Kós Andrásról készített monográfiáját mutatják be.

Köszöntőbeszédet mond Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának ügyvezető konzulja, a tárlatot megnyitja Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, a kiállítás házigazdája Kopacz Attila, kurátora Szebeni Zsuzsa – közölte a Balassi Intézet. A kiállítás július 1-ig látogatható.