Lausanne-ban lenne román bajnok George Becali FCSB-je

Krónika 2017. június 06., 22:08

Nem gondolta meg magát George Becali: a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, hogy a szerinte az FCSB-t megillető román bajnoki címet elvegyék a Viitorultól.

George Becali (archív felvétel)

A két csapat, mint ismeretes, holtversenyben zárta a felsőházi rájátszást, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) pedig a rájátszásban lejátszott egymás elleni mérkőzéseik eredményeit vette figyelembe a rangsoroláskor. Eszerint

Gheorghe Hagi konstancai alakulata sporttörténelmi sikert ünnepelt, miközben a bukaresti „piros-kékek” a második helyre szorultak.

Csakhogy utóbbiak már akkor közölték, szerintük a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy a teljes idényt számításba kell venni, az alapszakaszban lejátszott találkozóikkal együtt pedig őket illetné meg a Liga 1 serlege.

Ezt a verziót hétfő este a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága elvetette, és a már korábban bejelentett sorrendben, azaz a Viitorul bajnoki címével hitelesítette a 2016–2017-es szezon végeredményét. A sportági szervezetet elnöklő Răzvan Burleanu közölte, hogy az FCSB-nek jogában áll a CAS-hoz fordulni, ugyanakkor ők az LPF-fel egyetemben teljesen felkészültek arra, hogy ezt a döntést megvédjék a bíróság előtt.

A hazai sportsajtó az elmúlt időszakban már több szakembert is megszólaltatott a témában, és bár a vélemények ellentmondásosak, Becali a Sport.ro-n bejelentette, hogy

kedden benyújtotta a panaszt a lausanne-i testülethez.

„Már kidolgoztuk a védelmünket. Én mindössze annyit akarok, hogy igazságot tegyenek. Döntsenek a bírák” – fogalmazott.

Szembeszállnak a „Keresztapával”
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) civil felperesként csatlakozik az országos szervezettbűnözés-ellenes ügyészséghez (DIICOT) abban az ügyben, amelyben a szövetség volt elnökét, Mircea Sandut sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják az UEFA- és FIFA-támogatással felépített bufteai edzőközpont kapcsán. Erről a végrehajtó tanácsuk hétfő késő délutáni ülésén szavaztak, majd pedig a regnáló FRF-elnök, Răzvan Burleanu leszögezte: mindent megtesznek, hogy a 740 ezer euróra becsült kárt megtérítsék nekik.