Washington és Bukarest érdekei

Nincs ezen amiért csodálkozni: Románia a jelenleg érvényes amerikai prioritások szempontjából stratégiai helyen fekszik. Az országba telepített amerikai erők ráadásul olyan időszakban erősítik meg a Fekete-tenger térségében az amerikai jelenlétet és befolyást, amikor egyrészt Oroszország ismét bejelentkezett, hogy saját stratégiai befolyását érvényesítse az övezetben, másrészt amikor Törökországban az erdogani autoritarizmus egyre gyorsabb kiépülése kétségessé teszi az ország elkötelezettségét a Nyugat által vallott értékek, illetve a NATO mellett.

A román politikai elit egy része már évekkel ezelőtt felismerte, hogy saját boldogulásának egyik záloga az lehet, ha a lehető legmesszemenőbben kiszolgálja Washington érdekeit a térségben. A Traian Băsescu államfő fémjelezte tíz évben, majd az őt követő Klaus Johannis esetében is az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget, illetve a NATO-tagságot nevezték meg a román nemzetbiztonság elsődleges fontosságú tartópilléreiként, az EU-tagság csakis ezek után következik.

Az általuk képviselt bukaresti irányvonal értelmében a potenciális orosz fenyegetés miatt a washingtoni kérések kritikátlan teljesítése – lásd NATO-elfogórakéták befogadását a dél-romániai Deveseluban vagy a titkos CIA-börtön működtetésének megtűrését –, az Egyesült Államok pártfogásának elnyerése garantálja az ország szuverenitását, hiszen az Európai Unió, amelynek hangzatos, de a gyakorlatban nem mindig érvényesülő jelszavait Bukarest is fennen hangoztatja, nem rendelkezik saját, közös haderővel, ráadásul jelenleg éppen egyik legnagyobb válságát éli meg.

Ehhez hozzátartozik, hogy a mindenkori amerikai nagykövet szinte már helytartóként viselkedik, közéleti kérdésekben gyakran kifejti álláspontját, amire az említett politikai oldal képviselői hangos helyesléssel reagálnak. Az amerikai igények azonnali kiszolgálása a közelmúltban is folytatódott, hiszen Bukarest az elsők között fogadta el, hogy a védelmi kiadásokat a bruttó hazai termék 2 százalékára növeljék, ahogy az a NATO alapokmányában lefektetett követelmények között szerepel, és amit az új elnök, Donald Trump is feltételül szabott a tagok támogatásához.

Washington számára a romániai jelenlét az orosz befolyás növelésének ellensúlyozása mellett a közel-keleti pozíciók megerősítéséhez is fontos. Az Egyesült Államok számára létfontosságú, hogy folyamatosan biztosítsa a közel-keleti olaj zavartalan exportját, amelyre jelenleg Iránt tekinti az egyik legfőbb veszélyforrásnak. Ezért is hihető az az indoklás, miszerint a rakétapajzsot, amelynek elfogórakéta-ütegeit Romániába telepítették, egy, a síita teokratikus állammal kirobbanó esetleges konfliktus esetére építették ki.

Johannis meghívása a Fehér Házba azt jelzi: Trump, aki radikális változást ígért többek között az Oroszországgal fennálló viszonyban is, hivatalba kerülve már inkább a klasszikus amerikai doktrína szellemében cselekszik – máskülönben nem annak az országnak a vezetőjét invitálják meg Washingtonba, amely a leghangosabban bírálja Moszkva minden egyes lépését.

Magyar részről talán léteztek olyan remények, amelyek szerint Trump első térségbeli meghívottja Orbán Viktor magyar kormányfő lehetett volna, hiszen akkor, amikor az európai vezetők kórusban álltak ki vetélytársa, Hillary Clinton mellett, ő volt gyakorlatilag az egyetlen, aki kimondta: Trump győzelmének örülne. Csakhogy a jelenleg még egyetlen szuperhatalom számára ez nem feltétlenül releváns – Magyarország távolabb helyezkedik el a potenciális konfliktusövezetektől, és ezért az amerikai stratégák számára mérsékelten számít jelentősnek.

Washington magatartása ismét csak azt demonstrálja, ami az esetleges hangzatos nyilatkozatok ellenére mindig minden nagyhatalom alapvető politikája volt: az Egyesült Államnak nem barátai vannak, hanem érdekei.

{K1}