Aradi UTA–Temesvári ACS Poli osztályozót rendeznek a Liga 1-es szereplésért

Páva Adorján 2017. június 05., 10:47

A Concordia Chiajna a következő futballszezonban is a romániai élvonalban folytatja, a Temesvári ACS Poli osztályozót játszik a bennmaradásért, míg a Pandurii Târgu Jiu kiesett az élvonalból – derült ki a Liga 1 alsóházának utolsó fordulójában.

Ionuț Popa, az ACS Poli vezetőedzője korábbi csapata, az UTA elleni osztályozóra készülhet

A vasárnap esti, egyidőben rendezett sorsdöntő találkozókon a záró kört a legkényelmesebb helyzetből – pontelőnnyel a Chiajnával és az ACS Polival szemben – váró Pandurii

drámai körülmények között mondott búcsút az első osztálynak.

Házigazdája, az FC Botoșani a 88. percben vezetéshez jutott, ám a vendégek a 91. percben egyenlítettek – ennél az állásnál a Pandurii osztályozós helyen volt, ugyanis a Temesvár 2-2-re állt Medgyesen. Csakhogy a Botoșani-t erősítő Fülöp Loránd a 94. percben ismét bevette a Târgu Jiu kapuját, a másodosztályba küldve az ellenfelet.

Medgyesen nem változott az eredmény (a vendégek 0-2-ről egyenlítettek), miközben a Chiajna 1-0-ra nyert a Voluntari vendégeként, bebiztosítva Liga 1-es helyét. A Pandurii és az ACS Poli egyébként pontegyenlőséggel zárt, de

mivel az alapszakasz lezárultával előbbinek felkerekítéssel határozták meg felsőházi pontjai számát, így a bánságiak előnyt élveztek a Târgu Jiu-i csapattal szemben.

A Temesvári ACS Poli a másodosztály harmadik helyezettjével, az Aradi UTA-val mérkőzik meg a Liga 1-es szereplésért. Az oda-visszavágós osztályozó mérkőzéseinek időpontjait később közli a Román Labdarúgó-szövetség. 

A Pandurii együttesén kívül a sereghajtó Marosvásárhelyi ASA is kiesett az élvonalból, míg a Liga 2-ből a Bukaresti Juventus és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK jutott fel egyenes ágon. A Liga 1 alsóházának utolsó fordulója hétfőn a tét nélküli Marosvásárhelyi ASA–Poli Iași találkozóval zárul.