Több halálos áldozatot követelt a besztercei vonatbaleset

Krónika 2017. június 01., 17:14

Személygépkocsival ütközött vonat csütörtökön Beszterce-Naszód megyében, a Besztercéhez tartozó Besenyőn: a súlyos balesetben hárman meghaltak, két személy pedig súlyosan megsérült.

Fotó: Pro Tv

A megyei készenléti felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint az előzetes adatok alapján úgy tűnik, hogy a hölgy, aki az autót vezette, nem nézett szét, és figyelmetlenül hajtott rá a vasúti átkelőre, amelyre egyébként András-kereszt figyelmeztet.

A gépkocsival a Beszterce és a Maros megyei Nagysármás között közlekedő, Regio típusú személyvonat ütközött, a szerelvény mintegy 150–200 méteren tolta maga előtt a járművet. Három utas, két nő és egy férfi a helyszínen életét vesztette, az autóban tartózkodó másik két személy pedig súlyosan megsérült, leállt a légzésük.

Az autó utasai között egy kiskorú is volt, egyelőre azonban nem világos, hogy ő túlélte-e a balesetet. A rohammentő-szolgálat (SMURD) két egysége, valamint négy mentőautó is a helyszínre vonult, majd egy SMURD-helikopter segítségét is kérték.