Mentőöv bajba jutott hiteleseknek

Krónika 2017. május 30., 17:20

Újra átment a parlamenten a jogszabály, ami lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy megvásárolják a bajba jutott hitelesek lakását, majd azt kedvezményes áron bérbe adhassák nekik.

Nagy segítséget kaphatnak a bajba jutott ingatlanhitelesek, amikor Klaus Johannis államfő kihirdeti a képviselőház által kedden döntéshozó testületként elfogadott jogszabályt, ami lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok megvásárolják az ingatlanokat, amelyek lakói nem tudják törleszteni jelzáloghiteleiket, így a bank elvenné otthonukat, ők pedig utcára kerülnének.

A javaslatot még 2011-ben vetette fel magyarországi mintára Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere,

rámutatva, így a bajba jutottak nem kerülnének utcára, mivel az önkormányzat, miután megvenné a kalapács alá kerülő lakásokat, azokat a bennük élőknek kiadná bérbe. A jogszabályt az RMDSZ terjesztette a döntéshozók elé.

Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese a szövetség hírlevelében arra emlékeztet, hogy a kezdeményezést az elmúlt parlamenti ciklusban iktatták az RMDSZ parlamenti képviselői, de az elfogadását követően tavaly decemberben Klaus Johannis államelnök visszaküldte azt megfontolásra a két ház elé.  

A parlament részlegesen eleget tett Klaus Iohannis államelnök jogszabály-felülvizsgálati kérésének, és ma újból megszavazta a törvényt.

Meg kell teremteni a jogi lehetőségeket arra, hogy egy önkormányzat segíteni tudjon a bajba jutott hiteleseken, hiszen jelenleg nem sok törvény kedvez azoknak, akik valamilyen bankkölcsönnel rendelkeznek” – hangsúlyozta az RMDSZ Bihar megyei képviselője.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője eközben arról beszélt, hogy ez egy „újabb olyan törvénye az RMDSZ-nek, amely azt az elvet követi, hogy önkormányzataink, közösségeink döntsenek a bennünket érintő kérdésekben”.

A jogszabály kiszélesíti az önkormányzatok hatáskörét,

megteremtve a jogi lehetőséget arra, hogy saját maguk dönthessenek arról, mit tesznek a jobb életfeltételek megteremtéséért. A legfontosabb célkitűzésünk, hogy minél több ilyen hatáskört a lehető legközelebb vigyünk az önkormányzatokhoz, ezáltal a közösségeinkhez” – fogalmazta meg Cseke Attila.

Hozzátette: a jogszabály felsőházi vitája során leszabályozták azt is, hogy ezután az önkormányzatok árverezésen legtöbb 100 négyzetméteres ingatlanokat vásárolhatnak a bajba jutott hitelesek segítésére, ezt eddig egy 2008-tól hatályos előírás tiltotta. „Az önkormányzatok 5 éves bérleti szerződések alapján adhatják ki majd ezeket a lakásokat az érintetteknek, és a lakbér értéke nem haladhatja meg a család havi nettó jövedelmének 10 százalékát” – tájékoztatott Cseke.

Mivel már korábban visszaküldte a parlament elé a jogszabályt, az államfő másodszor már nem teheti ezt meg, de amennyiben így sem nyeri el a tetszését, akkor alkotmányossági kifogásokat emelhet.