Nem Sepsiszentgyörgy hibájából késik az ipari és a napelempark beindítása

Bíró Blanka 2017. május 29., 08:09

A bürokratikus eljárások miatt késik a sepsiszentgyörgyi ipari park és a napelempark beindítása. Bár ezeknek a létesítményeknek jövedelmet kellene generálniuk a városnak, a hosszadalmas hivatalos eljárások miatt egyelőre ráfizetésesek.

Fotó: Bíró Kovács Blanka

Minderre Antal Árpád polgármester irányította rá a figyelmet. Elmondta, folyamatban van az iparipark-minősítés megszerzése, ám

a procedúra elhúzódott, időközben pedig három cég már visszalépett.

„Vannak más érdeklődők, működhetne az ipari park, ám a hosszadalmas, értelmetlen procedúra miatt telnek az évek. Abszurd dráma ez az ország” – fogalmazott az elöljáró.

A Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői ipari park 24,6 millió lejből épült, az összeg háromnegyedét hívták le a Regionális Operatív Program révén, a többit helyi költségvetésből fedezték. A 16 hektáros létesítmény a számítások szerint 10-14 céget tud befogadni, beindulásával legalább 300 új munkahely jön létre. A pályázatot tavaly júniusban zárták le, akkor folyamodhattak az ipari minisztériumhoz az iparipark-minősítésért, a procedúra azóta is húzódik.

Hasonló a helyzet a szintén uniós forrásból már tavalyelőtt elkészült napelemparkkal is, ahol

közbeszerzési eljárás során kell kiválasztani, hogy a liberalizált energiapiacról melyik szolgáltató vásárolja meg a parkban megtermelt áramot.

Először azért késett a beindítása, mert a liberalizált árampiacon csak a tőzsde közvetítésével lehetett volna értékesíteni a megtermelt energiát, majd ezt a helyzetet egy tavaly megjelent kormányhatározat tisztázta, és lehetővé tette, hogy az áramszolgáltató közvetlenül átvegye a napelemparkokban megtermelt energiát.

A sepsiszentgyörgyi park a városi közvilágítás, a városháza, az önkormányzatnak alárendelt intézmények – iskolák, szociális, művelődési intézmények – energiaszükségletének 85 százalékát tudná fedezni, tehát évi mintegy kétmillió lejes megtakarítást eredményezne a városnak.