Emmanuel Macron Vlagyimir Putyint fogadta Versailles-ban

Hírösszefoglaló 2017. május 29., 19:14

Versailles-ban fogadta hétfőn Emmanuel Macron újonnan beiktatott francia elnök orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, akivel az eredetileg tervezettnél jóval hosszabb tárgyalást folytatott.

Fotó: MTI/EPA/AP

Macron közölte: Szíria ügyében partneri kapcsolatot lehet kialakítani Oroszországgal, demokratikus átmenetet kell elérni a közel-keleti országban, a szíriai államiság megőrzésével. Fontosnak nevezte a terrorizmus elleni küzdelmet, és leszögezte: a vegyi fegyverek használatát nem tűrik, és Franciaország megtorolja azt.

Macron emellett lényegesnek nevezte a francia–orosz együttműködést a szíriai béke megteremtésében. Ukrajna kapcsán kifejtette: Párizs a helyzet rendezését rögzítő minszki egyezmény végrehajtását várja el, és a konfliktus deeszkalációját. Egyben

az Oroszországi Föderációban élő kisebbségek, az LMBT-közösség és civil szervezetek jogainak tiszteletben tartását kérte Putyintól.

Mindemellett a kétoldalú kulturális, gazdasági és energetikai együttműködés fokozását szorgalmazta.

Vlagyimir Putyin a történelmi francia-orosz kapcsolatokat méltatta, és elmondta, közös megoldásokat kerestek Macronnal az aktuális problémákra. Közölte, szóba került a „veszélyes" észak-koreai nukleáris program, amelyre közös megoldást kell találni, emellett közös munkacsoport felállításáról is szó esett a terrorizmus elleni küzdelem érdekében. Leszögezte: a terrorizmus ellen csakis közös erővel lehet küzdeni, a szíriai állami intézmények megőrzésével. Hozzátette, moszkvai látogatásra hívta francia kollégáját.

Macron Versailles-ban Nagy Péter orosz cár 1717-es franciaországi látogatásának és a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 300. évfordulóján megrendezendő kiállítás megnyitása alkalmából fogadta Putyint. A tárlatot a Nagy-Trianon palotában készítették elő a szentpétervári Ermitázs közreműködésével.