Trianon: „kéne végre egy közös terv”

– Van olyan Trianon-mítosz, ami végül mégis igaznak bizonyult? Egy korábbi interjúban arról beszélt: egyik kutatótársa olyan iratokra bukkant, amelyek azt bizonyítják, hogy a párizsi tárgyalások során a román delegáció tényleg prostituáltak bevetésével igyekezett megszerezni a bírák jóindulatát...

– Minden mítosznak van valamiféle valóságmagva: csak éppen egytényezős, a valós indokokat elfedő gondolkodásra nevelnek sok esetben. Georges Clemenceau francia miniszterelnöknek valóban volt magyar menye, de Magyarországgal nem ezért bántak el Párizsban, hanem mert a francia, angol, olasz és amerikai stratégiai igények ebbe az irányba terelték a békecsinálók gondolkodását.

Ha voltak is, sok eredményt nem értek el, a román határ nem a Tiszánál húzódik, és Békéscsaba vagy Mátészalka sem került Romániához.

– Az MTA Lendület 100 Kutatócsoport most a közelgő századik évforduló alapján ismét a figyelem középpontjába hozta a kérdést. Kik a tagjai, milyen alapon válogatta ki őket?

– Alapvetően történészek, de van köztük szociológus, irodalom- és művészettörténész is. Részben olyanok, akiket régóta ismerek, de vannak köztük olyanok is, akiket korábban nem ismertem, csak a szakmai munkásságuk alapján kértem fel őket, és nagy megtiszteltetés, hogy igent mondtak. Nagyon kevesen voltak, akik nemet mondtak, ők is inkább más elfoglaltságaik miatt, nem azért, mert nem látták fontosnak a projektet.

– Mi a csoport célja?

– Letenni nyolc-tíz kötetet, többtucatnyi cikket, idegen nyelvű publikációkat és konferenciaszerepléseket a magyar társadalom képletes asztalára,

– Hogyan fogadták a történésztársak, egyáltalán a magyarországi akadémiai közeg a csoport megalakításának az ötletét?

– Úgy látom, elismerés és támogatás övezi a magyar akadémiai és tudományos világban. Nagyok az elvárások is, de hát ez természetes.

– A kutatócsoport amúgy külföldön is felkeltette a figyelmet: nemrég a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop történész egyenesen azzal vádolta meg önöket, hogy valójában románellenes magyar propaganda terjesztését szolgáló kormányhatóságot működtetnek. Miért van az, hogy a Trianon-téma feszegetése ennyire kellemetlen a szomszéd népek egyes képviselői számára?

– Nem látok a fejekbe, de hát

Sokan nyilván úgy élik meg, hogy ezeket az erőfeszítéseket tesszük kérdésessé mindenféle történetpolitikai machinációkkal. Ezekkel nem tudok mit kezdeni: a mi célunk tudományos, a célunk az, hogy a nyilvánosság előtt és a nyugat-európai, illetve szomszédos országokbeli kollégák bevonásával dolgozzunk.

{K1}

– Nem csupán a román, a szlovák vagy szerb – és újabban az ukrán – történészek reagálnak úgy, mintha a tyúkszemükre léptek volna, amikor fölmerül a Trianon-problémakör. Magyar részről is hallhatók olyan hangok, amelyek szerint kár feszegetni a témát, sőt káros, hiszen a trianoni békeszerződés nyomán Magyarország végre tényleg független, és majdnem homogén nemzetállam lett...

– Nekem az a benyomásom, hogy ez régebben volt jellemző, bár nyilván most is létezik. Trianont, a háború végét, az összeomlást én történeti eseményként kezelem, illetve tudományos problémaként. A tudományos kutatás meg ugye mindig feszegetés egy kicsit, valami korábbinak a meghaladása.

– Létezik egy közhelyes kifejezés: Trianon-trauma. Ön szerint valóban van ilyesmi?

– Nem biztos, hogy szerencsés biológiai jelzőkkel leírni egy társadalmi jelenséget, de az biztos, hogy

Hogyan látjuk magunkat, a helyünket, másokat, kit tartunk magyarnak... Örök kérdések ezek, amelyek elől nehéz elmenekülni.

– Túl tud-e a magyarság valaha is lépni a Trianon-problematikán? Lát-e valamilyen megoldást, módszert erre?

– „A nemzet közös emlék a múltból, közös terv a jövőre” – mondta Ernest Renan francia gondolkodó. Kéne végre egy közös terv.

{K2}

{K3}

{K4}