A NATO balkáni bővítését szorgalmazza Orbán Viktor

MTI 2017. május 25., 18:48

Fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bővítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.

Fotó: Magyar Idők/Kurucz Árpád

„A Balkán bonyolult hely, vannak feszültségek” - mondta rövid sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az ülésen érvelni fog a bővítés mellett. A magyar kormányfő megerősítette, hogy Magyarország eleget fog tenni a vállalásainak, és felemeli a bruttó hazai termék (GDP) két százalékára a védelmi kiadásait. „Mi 2024 környékén leszünk nagyjából a két százaléknál” - mondta.

A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig a GDP legalább két százalékára emelik a katonai kiadásaikat. Ezt a szintet azonban tavaly mindössze öt ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - érte el.

Orbán elmondta, a mostani ülésen meg kell erősíteni, hogy ezt az ígéretét minden tagország komolyan veszi,

valamint az érintetteknek adniuk kell egy menetrendet, hogy mikor fogják elérni a célkitűzéseket. Hozzátette, miközben több NATO-ország részese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcnak, a találkozón az észak-atlanti szövetség szervezetként is csatlakozik „a békét és a szabadságot helyreállítani akaró” nemzetközi koalícióhoz.

A kormányfőt megkérdezték a Donald Trump amerikai elnökké választását övező európai aggodalmakról. „Öreg csatalovak vagyunk itt jó néhányan. Tudjuk milyen a kampány, rendben lesz ez” - válaszolta Orbán.