„Hargitai” a Romániából elsőként leírt új baktériumnemzetség

Krónika 2017. május 22., 11:00

Caenimicrobium hargitense néven elsőként írtak le Romániából a tudományra nézve új baktériumnemzetséget a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) mikrobiólógusai, együttműködve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóival.

Az új baktériumnemzetséget Máthé István docens vezetésével tenyésztették ki mikrobiológiai kutatások során

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai biomérnöki tanszékén zajló mikrobiológiai kutatások során környezetmérnök szakos hallgatók a tudomány számára eddig ismeretlen új baktériumnemzetséget illetve fajt tenyésztettek ki és azonosítottak DNS-vizsgálatok alapján, Máthé István oktató vezetésével. Az új nemzetség leírásához szükséges széleskörű biokémiai, molekuláris biológiai vizsgálatokat Felföldi Tamás (ELTE – Budapest) mikrobiológus irányította, az eredményeket pedig rangos tudományos folyóiratban közölték.

A biomérnöki tanszék hétfői, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a cekendi hulledéklerakó csurgalékvizéből származó új baktérium a Caenimicrobium hargitense nevet kapta. A nemzetségre vonatkozó első névben a latin „caeni” szó a csurgalékvizes reaktor eleveniszapjára utal, ahonnan a baktériumot kitenyésztették, a görög „microbium” szó pedig a magyar mikroorganizmus szó megfelelője. A „hargitense” fajnév a baktérium tágabb származási helyére, a Hargita-hegységre utal.

Az izolált baktériumtörzs jó szénhidrát-, fehérje- és zsírbontó képességgel rendelkezik, így szerepet játszik a csurgalékvíz tisztításában.

A Caenimicrobium baktériumnemzetség közeli rokona az Eoetvoesia nemzetség, amely a nevét báró Eötvös Loránd magyar fizikus tiszteletére kapta. Az Eoetvoesia caeni új nemzetséget (és egyben új fajt) szintén eleveniszapos reaktorból izolálta és írta le 2014-ben Felföldi Tamás és csapata Magyarországról, erre utal a mindkét említett új baktériumfaj nevében is megjelenő „caeni” szó.

A Caenimicrobium hargitense mikroszkóp alatt Fotó: Sapientia

Jelenleg világszerte mintegy 14 ezer baktériumfajt tartanak számon, azonban a szakemberek úgy vélik, hogy a Földünkön élő baktériumok döntő többsége (99 százaléka) jelenleg ismeretlen (azaz több mint egymillió faj), és csupán „genetikai ujjlenyomataik” alapján sejtjük ezeknek a mikrobáknak a létezését. Egy baktériumfajt akkor lehet leírni, behatóbban tanulmányozni, ha sikerül laboratóriumi tenyészetben szaporítani, és a gyakorló mikrobiológusok legnagyobb problémája, hogy a baktériumok nagy részét nem sikerül laboratóriumban, ún. táptalajokon szaporítani, nehéz lemásolni a természetes élőhelyükön uralkodó körülményeket.

Genetikai vizsgálatok alapján a baktériumok csoportján belül 61 törzset (ún. phylum-ot) tartanak nyilván, de ezekből csak 29 törzsnél van legalább egy kitenyésztett képviselő, a többi 32 törzs esetében eddig egyetlen baktériumot sem sikerült laboratóriumban szaporítani és vizsgálni. „Ha összehasonlítással kívánunk élni – kissé sarkítva – ez olyan, mintha a teljes állatvilág ismeretlen lenne az ember számára, hiszen a ma ismert állatok is mintegy három tucat törzsbe rendszerezhetők" – olvasható a Máthé István docens által jegyzett közleményben.

Mikroorganizmusok laboratóriumi tenyésztése (illusztráció) Fotó: Sapientia

A most ismertetett Caenimicrobium hargitense baktériumon kívül Romániából eddig öt új baktériumfajt írtak le: a Haloferax prahovense a Prahova megyei Telega-tóból, a Methanobacterium movilense és Methanosarcina spelaei a Konstanca megyei Movile- barlangból, a Rhodococcus sovatensis a szovátai Medve-tóból, a Rufibacter quisquiliarum pedig szintén a cekendi csurgalékvízből származik. Ez utóbbi kettőt szintén a Sapientia EMTE és az ELTE kutatói izolálták és írták le.