Kiss Judit 2017. május 17., 23:22

Virtuális útravalók

Ha úgy vesszük, már maga az vicces, hogy manapság az égvilágon mindennek van világnapja a takarítástól a lemezlovasokig, másrészt megmosolyogtató, hogy az év egy kiemelt napján fel akarják hívni a figyelmet a világhálóra, mintha egyáltalán szükség lenne erre. Hiszen immár elválaszthatatlan mindennapjaink legtöbb szegmensétől az internet, a virtualitás – az emberi kapcsolatok fenntartásától a napi teendőink elvégzéséig.

Természetes, hogy a „digitális bennszülöttnek” nevezett nemzedék, amely a képernyőből rázúduló információkon nőtt fel és szocializálódott, a tanulási folyamatban is folyamatosan használja az internetet. Ez a generáció az információk tetemes részét képernyőkön keresztül kapta, a pici kori esti mesétől kezdve az érettségire való felkészülésig.

Az a virtuális és valóságos világ ellentmondásos és komplex kapcsolatának külön fejezete, hogy előbbi dominanciájának mik lehetnek a hátrányai gyerekkorban, hiszen egészen bizonyos, hogy nemcsak pozitívak a hatásai. Mindazonáltal az idősebb, „digitális bevándorlónak” nevezett nemzedéknek óhatatlanul hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy az oktatás immár nem képzelhető el a képernyők jelenléte és segítsége nélkül. Idevág a mai iskolarendszerre vonatkozó frappáns megfogalmazás, miszerint a diákoknak a régi módszereket, a tanároknak pedig az újakat kell megtanulniuk.

Szerte a világon teret hódít a digitális oktatás, így például ma már az antropológiát hallgatók a legeldugottabb afrikai falvakban is „sétálhatnak”, az orvostanhallgatók virtuálisan műthetnek betegeket, sőt létezik virtuális gépjárművezetési oktatás is. Egy konstancai iskolában az előkészítősök számára digitális lehetőséget dolgoztak ki pszichológusok, amelynek segítségével a leendő kisdiák körbejárhat a tanteremben, hozzászokhat az iskola világához – képernyőn keresztül.

Az, hogy a valós élethelyzetekre való effajta fel- vagy előkészítés mennyiben bizonyul hasznosnak a 4 dimenziós valóságban, természetesen sok mindennek a függvénye, és esetleges lehet. Akkor is, ha a posztmodern korban a virtualitás immár maga a realitás, a határ köztük egyre inkább elmosódni látszik, sőt lassan értelmét veszti a kettő megkülönböztetése.

Visszatérve az oktatáshoz, Romániában egyelőre kezdeti fázisában van a digitális eszközök használatának meghonosítása, bár a jelek szerint igyekeznek felgyorsítani. Pár éve már léteznek digitális tankönyvek – az oktatási minisztérium szaktanácsadója a minap kifejtette, cél, hogy az elektronikus kiadványok a diákok visszajelzéseit is regisztrálják és begyűjtsék, ugyanakkor virtuális könyvtárat hoznának létre, ahonnan a tanárok letölthetnek információkat és az órán felhasználhatják ezeket. Kérdés, mikor fog mindez megvalósulni, hiszen a hazai oktatás egészét nézve az elmúlt évtizedekben aligha lehet következetességről, érdemi pozitív változásokról, számottevő sikertörténetekről beszélni.

Úgyhogy lényegi kérdések megmaradnak továbbra is: vajon felkészíti a gyerekeket az iskola a valós élethelyzetekre? Mennyire hidalja át az oktatás a szakadékot a gyerekek mindennapjait uraló virtuális világ és a hagyományos, papíralapú információátadás között? Mivel tarisznyálja fel őket, és hogyan boldogulnak majd az (információs) társadalomban? Mindez továbbra is kérdés, világnapokon, virtuális és valóságos iskolákon innen és túl.