Prefektúra: törvénytelenek a vásárhelyi iskolaügyben hozott tanácshatározatok

Simon Virág 2017. május 15., 18:12

A marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetét megoldani hivatott három tanácshatározat visszavonását kérte hétfőn a prefektúra az önkormányzattól. Az RMDSZ újabb határozatot készül benyújtani a csütörtöki ülésen.

Fotó: Boda L. Gergely/archív

A Maros megyei prefektúra álláspontja szerint törvénytelen az a három tanácshatározat, amely a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsát lett volna hivatott rendezni. Az önkormányzathoz eljuttatott átiratban a kormányhivatal képviselői leszögezik:

mindhárom tanácshatározatot vissza kell vonni, ellenkező esetben megtámadják azt a közigazgatási bíróságon.

Ártalmas lépések

A prefektúra egyébként tízoldalas dokumentumban ismertette álláspontját a határozatokkal kapcsolatban, melyeket a helyi önkormányzat legutóbbi, rendkívüli ülésén fogadott el a Szabad Emberek Pártjának (POL) kezdeményezésére.

Az egyik arról rendelkezik, hogy a tanfelügyelőség módosítsa a 2017/2018-as tanévre vonatkozó, a városi iskolahálózattal kapcsolatos tervét, belefoglalva abba az önálló jogi személyiséggel rendelkező katolikus iskolát is. A második határozat elrendeli annak a 2014-ben elfogadott határozatnak a kiigazítását, miszerint a tanács jóváhagyja a katolikus iskola megalapítását. A harmadik határozat egy bizottság létrehozásáról szól, amely nyomon követi az iskola ügyének a rendezését.

{K1}

Szövérffi László, a városháza jegyzője – aki korábban nem is látta el kézjegyével az említett dokumentumokat – lapcsaládunk érdeklődésére elmondta, a többoldalas indoklásban a prefektúra jogászai felhívják az önkormányzat figyelmét arra, hogy a törvényes előírások értelmében egy tanintézet csak a minisztérium engedélyével, rendelete alapján működhet, s értelmezésük szerint a katolikus iskola esetében ez hiányzik.

Arra is rámutatnak, hogy

a katolikus iskolát nem lehet létrehozni, amíg az létezik.

Az iskola működését és az eddigi iratait ellenőrző bizottság létrehozása kapcsán annyit jegyeznek meg, ezzel elismerik, hogy az iskola létrehozása kapcsán nem minden törvényszerű, vannak hiányosságok – mondta a városháza jegyzője. Szövérffi László úgy érzi, a három határozat elfogadása és a prefektúra lépése sokat ártott az iskola ügyének.

Új határozattal rukkolt elő az RMDSZ

Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselője elmondta, az RMDSZ jogászai jelenleg tanulmányozzák a prefektúra által küldött iratot, s csak azt követően hajlandó nyilatkozni a következő lépésükről. Az édesanya elmondta, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ asztalán van egy újabb tanácshatározat-tervezet, amelyet az RMDSZ oktatásért felelős alelnöke, Magyari Tivadar dolgozott ki, s amely

még megmentheti a római katolikus teológiai gimnáziumot a megszűnéstől vagy az osztályok szétosztásától”. 

„Jelen pillanatban a helyi RMDSZ jogászai tanulmányozzák a határozattervezetet is, s reméljük, hogy már a csütörtöki tanácsülésen beterjesztik, s meg is szavazzák. Ehhez arra is szükség van, hogy a POL vonja vissz, a korábban beterjesztett, s most a prefektúra által megtámadott határozatokat” – mondta Csíky Csengele.

Mint mondta, a Magyari Tivadar által kidolgozott határozattal – amennyiben elfogadják a helyi tanácsosok – lehetségessé válik, hogy az iskola megtartsa jogi személyiségét, s tovább működjön.

Ami szintén sürgős megoldásra vár, az a jelenlegi nyolcadikosok helyzete, hiszen ők vizsgára készülnek, s ehhez szükség van az igazolásra, hogy elvégezték a nyolc osztályt.

Márpedig, ha az elmúlt két iskolai évet nem ismerik el, akkor gondok adódhatnak. Az mindenképpen jó, hogy bármi is lesz az elkövetkezőben a minisztérium döntése, az csak az új tanévtől, szeptembertől lép majd életbe, s addig sok minden megoldható még” – mondta bizakodóan Csíky Csengele.