Udvarol a magyaroknak Liviu Dragnea

Balogh Levente 2017. május 15., 16:37

Szeretné elnyerni a magyar választók kegyeit Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki az RMDSZ-szel való közös kormányzást sem zárja ki.

Liviu Dragnea Fotó: Mediafax

A politikus erről vasárnap este beszélt egy televíziós műsorban. Dragnea kifejtette: korai arról beszélni, hogy harcba szállna-e a 2019-es államfőválasztáson.

„Szerintem erről 2019-ben fogunk tárgyalni. Politikai és az eddigi kampányokban szerzett tapasztalataim alapján az véleményem, hogy aki már most elkezd beszélni, aki már most tervezget, az elnököt és más pártokat is beleértve, (...) az veszíteni fog. Írásba adom, hogy akik már most tervezgetik, hogy jelöltessék magukat és azon gondolkodnak, hogy miként nyerhetnek, azok veszíteni fognak. Vagy nem is lesznek jelöltek, vagy veszítenek. Ezt nem így kell csinálni, mi a kormányprogramra koncentrálunk és nem akarom felhasználni a kormányt, a tisztségeinket vagy a kormányprogramot arra, hogy ezzel győzzük meg az embereket az elnökválasztások során” – tette hozzá Dragnea.

Bár kitért a válaszadás elől, Dragnea azt mondta, hogy „jó román államfő lenne”, majd hozzátette: meggyőződése, hogy Klaus Johannis jelenlegi államfő „románként gondolkodik”, de „sokkal nyitottabbnak kellene lennie és többet kellene kommunikálnia”.

A PSD elnöke azt is elmondta:

szeretne együttműködni az RMDSZ-szel a következő elnökválasztásokon és hangsúlyozta, nagyon fontos lenne, hogy a magyar választók támogassanak egy szociáldemokrata jelöltet is.

Az RMDSZ esetleges bevételéről a kormánykoalícióba Dragnea azt mondta, hogy nem beszélt erről a kisebbik koalíciós párt, az ALDE elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval, de nem zárja ki ennek lehetőségét.

Mint arról beszámoltunk, Dragnea az RMDSZ szombati, zilahi kongresszusának meghívottjaként gyakorlatilag kormányszereplésre kérte fel az RMDSZ-t, amikor az eddigi együttműködést méltatta, és felvetette: meg kellene tenni a következő lépést.

{K2}

A Romania TV-nek nyilatkozva arról beszélt: helyi szintű együttműködésre célzott, ugyanakkor megjegyezte, nem zárkózik el a kormányzati szintű együttműködéstől sem, ha a koalíció is ezt támogatja.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke erre reagálva közölte: az RMDSZ-t jelenleg nem foglalkoztatja a kormányra lépés, a céljuk az, hogy tartalommal töltsék meg a koalícióval a külső, parlamenti támogatásról megkötött szerződést.

{K1}