Kanyarójárványtól tartanak Bihar megyében az oltóanyaghiány miatt

Hírösszefoglaló 2017. május 15., 16:13

Bihar megyében 2556 adag, kanyaró elleni vakcinára lenne még szükség – közölte hétfőn a közegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője. Daniela Rahotă figyelmeztetett, hogy a szükséges dózisok hiányában járvány ütheti fel a fejét.

A Bihar megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta: 4400 adag ROR (kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni) vakcinára volna szükség, hogy beolthassák a sorukra egy ideje váró, illetve az oltásnaptár szerinti korhatárokat most elérő gyermekeket. Ebből azonban eddig csak 1844 adag érkezett meg a háziorvosokhoz – számolt be az Agerpres.

„Közöltük a háziorvosokkal, hogy a kanyarójárvány még tart, legyenek készenlétben. 74 esetről tudunk biztosan, mindegyiküket a megye romatelepein fedezték fel. A közegészségügyi igazgatóság raktárán egyetlen adag ROR oltóanyag sincs. A háziorvosoknak odaadtunk 1844 dózist, de ez nem elég. 3500 olyan gyermekről tudunk (9 hónaposak, 12 hónaposak és ötévesek), akik korábban lemaradtak az oltásról, és további 900 gyerek most került abba a korba, amikor be kell oltani” – közölte Rahotă.

Az igazgató azt is elmondta, a legtöbb kanyarós esetet Köröskisjenőn diagnosztizálták. Itt

korábban a szülők megtagadták a gyermekek beoltását, de miután egy kétéves kisgyerek meghalt, tömegesen kezdték kérni az oltást a háziorvostól.

Daniela Rohotă szerint a helyzetre az jelentene megoldást, ha a Cantacuzino Intézet ismét elkezdene vakcinákat gyártani.

Mariana Fericean, a Bihar megyei közegészségügyi igazgatóság epidemológiai részlegének vezetője arról tájékoztatott, hogy a legtöbb kanyarós esetet az ország nyugati megyéiben regisztrálták: Temes megyében 1051, Krassó-Szörényben 1044, Arad megyében 880, Szatmár megyében 191, Maros megyében 360, Szeben megyében pedig 276 kanyarós esetről tudnak, míg Konstanca megyében csak 3 megbetegedést diagnosztizáltak.

Bihar megyében az említett 74 eset után az utóbbi héten (május 8–14. között) 19 további gyermek fertőződött meg.