Bányászjárás: kihallgatta Iliescut és Romant a főügyészség

Krónika 2017. május 15., 12:22

Beidézték hétfőn a bukaresti legfőbb ügyészségre Ion Iliescu volt államfőt, hogy kihallgassák a bányászjárással kapcsolatos ügyben. Ugyancsak hétfőn Petre Roman volt miniszterelnöknek is meg kellett jelennie a közvádlók előtt.

Iliescut és Romant emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják

Ügyészségi források szerint mindkettejüket azért idézték be, hogy tudomásukra hozzák, kiterjesztik az ellenük indított bűnvádi eljárást. Ion Iliescut és Petre Romant emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolták meg 2016 decemberében a bányászjárással kapcsolatos ügyben.

Ion Iliescu hétfőn hozzávetőlegesen fél órán át tartózkodott az ügyészség épületében, távozásakor nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.

Az Agerpres hírügynökség emlékeztet: a katonai ügyészség Ion Iliescun és Petre Romanon kívül a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen indított bűnvádi eljárást az 1990-es bányászjárás ügyében.

Az ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a vádlottak „általános és szisztematikus támadást" szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 ezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.

Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti "támadás" nyomán négy személy életét vesztette, 1.272-en megsérültek, 1.242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól.