Egy kis Székelyföld Manchester főterén

Krónika 2017. május 14., 14:10

Hétvégén Manchester főterén zajlott az első alkalommal megszervezett Góbéfest, amelyen Kovászna megye kulturális programokkal, kézműves tevékenységekkel és a turisztikai kínálatával volt jelen.

Fotó: Kocsis B. János

Több mint tízezer személy ismerhette meg a székely kultúrát, gasztronómiát, hagyományokat, ez a Góbéfest legnagyobb hozadéka – hangsúlyozta az angliai fesztivál főszervezője, a Sepsiszentgyörgyről elszármazott Ördög Ottilia.

„Sok odafigyeléssel készítettük elő a Góbéfestet, most már elégedetten mondhatjuk, hogy jól sikerült a fesztivál, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, terveink szerint jövőre folytatjuk a szervezést – tette hozzá a Kovászna Megyei Tanács közleménye szerint.

Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke emlékeztetett, idén Háromszéken a turizmus éve van, amely jó alkalmat adott, hogy nemzetközi porondra lépjenek. „Külföldön erőteljesebben kell népszerűsítenünk turisztikai ajánlatunkat, hiszen sokan érdeklődnek a nemesi turizmus és az érintetlen természet iránt, sok olyan kikapcsolódási lehetőség van nálunk, amely vonzó lehet.

Anglia pedig különösen fontos nekünk, hiszen Károly herceg minden alkalommal Háromszéket népszerűsíti, amikor Zalánpatakra érkezik”

– mondta el Grüman Róbert.

Ez a szándék találkozott egy manchesteri elképzeléssel, az ott élő magyarok ugyanis székely fesztivál szervezését tervezték, ötletükkel megkeresték a megyei önkormányzatot, amely így partnerként volt jelen a Góbéfesten.

Fotó: Kocsis B. János

A kétnapos fesztiválon nagy sikert arattak a Háromszék Táncegyüttes fellépései is, a társulat két előadással volt jelen. A banda és a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című produkciókat telt ház előtt mutatták be az angol városban.

A vásárban a székely termékek mellett nagy érdeklődés övezte a Kovászna Megyei Kulturális Központ székelyföldi népi mesterségeket ismertető kiállítását is, ahol háromszéki kézművesek, a sujtásos ékszereket készítő Hegyeli Vilma, Csog Jolán szövőnő és viseletkészítő, Haszmann Gabriella bútorfestő által tartott mesterségbemutatókat gyerekek és felnőttek nemcsak élvezettel nézték végig, hanem kérdeztek is termékről, mesterségről, alapanyagokról.

Fotó: Kocsis B. János

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület standjánál Székelyföldet, Háromszéket népszerűsítő szórólapokat kínáltak, turisztikai kínálatról lehetett kérdezni. Az angol turisták teljes csomagok, de ugyanakkor személyre szabott ajánlatok iránt érdeklődtek – kiderült,

a reptéri transzfertől a szállásig, étkezésig, kirándulások, kulturális programok leszervezéséig mindent igényelnek, különösen vonzották őket a népi hagyományokhoz kapcsolódó foglalkozások,

ahogy azt a helyszínen, a mesterségbemutatókon is megtapasztalhatták – számoltak be az egyesület munkatársai.

Pénteken a Kovászna Megyei Tanács a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülettel, a Daniel-kastély és a Kálnoky-vendégházak, illetve Bikfalva képviselőivel a manchesteri városházán úgynevezett B2B – business to business találkozót szerveztek turisztikai ügynökségeknek, ahol Károly-herceg Erdély iránti vonzalmára, zalánpataki birtokának hírére alapozva, angol turistákra szabott, háromszéki nemesi turisztikai csomagokat ismertettek.

Az a célunk, hogy egész Európában ismertté tegyük Bikfalvát,

hiszen egyedi arculattal, sajátos hangulattal rendelkezik a közel 40 udvarháznak, kúriának köszönhetően. Ilyen értelemben is fontos volt jelenlétünk Manchesterben, mert szeretnénk, hogy a település felkerüljön az UNESCO kulturális örökségének listájára" – mondta el Ráduly István, Uzon község polgármestere. A Kovászna megyei küldöttséget Carl Austin-Behan, Manchester polgármestere is fogadta.

{K1}