„Bennünk áll össze a történet” – Gálovits Zoltán a temesvári színházi találkozóról

Kőrössy Andrea 2017. május 14., 14:35

Jubilál a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A május 21-én kezdődő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által rendezett fesztiválon a legfontosabb talán az, hogy nyitottak, befogadóak legyünk – mondta Gálovits Zoltán művészeti vezető.

Fotó: Biró István

– Milyen szempontok alapján válogatod a TESZT-re meghívott előadásokat, produkciókat?

– Nagyon sok szempontnak kell érvényesülnie a válogatás során, de a megvalósíthatóság, a hozzáférés, az érték, a kapcsolódás és a relevancia mentén lehet a legkönnyebben összefoglalni ezeket.

A megvalósíthatóság tekintetében az anyagi, technikai, egyeztetési kérdésekre kell figyelni, a hozzáférés azért fontos, mert egy közintézmény fesztiváljáról van szó, lényeges, hogy gazdag kínálatot nyújtsunk, a lehető legszélesebb körű nézői csoportokat tudjuk megszólítani. Fontos, hogy az előadás értékes legyen, újító, ugyanakkor az is szempont, hogy egy fesztiválon részt venni, megmutatkozni lehetőség, ezért felelősen kell tudnunk dönteni arról, hogy kinek biztosítunk teret. És vannak a koncepcionális kérdések, hogy egy-egy előadás miként működik a program egészét tekintve, mennyire segíti egy tágan értelmezhető történet dramaturgiáját.

Rengeteget utazom, sok fesztiválon veszek részt, ugyanakkor sokan segítik a munkánkat – javasolnak, beszélgetünk, vitatkozunk. Végül megközelítőleg kétszáz produkció közül lesz kiválasztva az a húsz-harminc, tehát a látott előadások tíz százaléka, amely bekerül a programba.

– Mire számíthatnak, mire készüljenek a nézők, a fesztiválozók a színházi találkozó jubileumi, tizedik kiadásán?

– A találkozó előtti napon általában azt mondom a kollégáimnak is, hogy amit eddig tudtunk, azt megtettünk, mostantól próbáljunk figyelmesek lenni, ha gond van, oldjuk meg, de ne pánikoljunk, inkább örüljünk annak, aminek lehet, mert ezért dolgozunk.

Azt mondják, hogy a TESZT otthonos, ha ezt hallom, arra gondolok, hogy előtte ki kell nyitni az ablakokat, ki kell szellőztetni, elrendezni a teret, pici ajándékokról gondoskodni, pontosan úgy, mint amikor vendégeket fogadunk.

A néző is úgy jön, mintha vendégségbe jönne. Van, aki ajándékot hoz, van, aki beesik valahonnan, vagy a kelleténél korábban távozik. Néha vita alakul ki, máskor új barátságok. Meg kell próbálnunk nyitottnak lenni, hagyni, hogy megtörténjen, ami megtörténik, azzal meg hazamenni a saját kis otthonunkba, megosztani másokkal, amit kaptunk.

A program nagyon gazdag, mozaikosan szerkesztett, mivel emlékezünk, összegzünk. Számos érzékeny, intim előadás van, felerősödik a jelen pillanat, a részvétel, személyes emlékeket hívhat be, ugyanakkor nagyon sok társadalmi probléma is megjelenik. Találkozhatunk önmagunkkal, egymással, elvonulhatunk egy sarokba, beszélhetünk személyes és közös problémákról, kérdésekről, elővehetünk emlékeket, azokról mesélhetünk, közben újakat gyűjtünk.

Jelen lesznek a régió jelentős alkotói újabb és régebbi előadásokkal, de tágabb körökből is válogattunk, olyan produkciók is megjelennek, amelyek már számos jelentős nemzetközi fesztivál programjában helyet kaptak, de hozzánk csak most jutnak el. A már közismert rendezők mellett nagyon sok tehetséges fiatal is jelen van, akiknek fontos, hogy láthatóvá váljanak, így valóban nemzetközi, sokszínű és sokrétű programmal várjuk az érdeklődőket.

– Számos előadásra már elfogytak a jegyek, újabb produkciókkal kellett bővíteni a programot. Mondhatjuk, hogy az idei TESZT-re az eddigieknél nagyobb az érdeklődés?

– Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, idén az ünnepi kiadás, illetve a gazdag program miatt a korábbiakhoz képest is jelentősen megnőtt a meghívottak száma. Sokan jönnek külföldről, mivel regionális találkozó, leginkább a környező országokból, de egyre több a helyi néző is. Vannak, akik messziről utaznak minden évben Temesvárra, hogy egy hetet együtt ünnepeljünk.

Az elmúlt években jelentősen növekedett a nézőszám, néhány százról pár ezerre, így kinőttük a tereinket, a jövőben ennek megoldása lesz az egyik nagy kihívás,

ráadásul Temesvár 2021-ben Európa kulturális fővárosa lesz, az érdeklődés minden bizonnyal még inkább nőni fog, ugyanakkor a kínálat is bővül, fontos, hogy a kettő összhangban legyen.

– Idén először lesznek egyetlen nézőnek szóló performanszok. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen típusú projektek is helyet kapjanak a programban? Vajon mennyire nyitottak az emberek az ilyen típusú, legalábbis a környéken ritkának számító, intimebb produkciókra?

– A legtöbb ötlet személyes beszélgetések, viták során születik, vagy amikor közösen álmodunk valakivel. Mindig törekszünk az újításra, hogy olyant is láthassanak a nézők, amit eddig nem, illetve, hogy hozzáférést biztosítsunk más esztétikákhoz. Tavaly a részvételiség kapott nagyobb teret, az egyén és közösség viszonyát vizsgáltuk. Az idei kiadásban ezt továbbgondoltuk.

A TESZT-re nem az a jellemző, hogy nagyon drága előadások jelennek meg, erre sem terünk, sem költségvetésünk nincsen, de nem is célunk. Inkább azt próbáljuk felmutatni, hogy mennyire gazdag a színház világa, mennyire sokszínű, mennyi minden megfér jól egymás mellett. Jó látni és megtapasztalni, hogy mi minden lehet színház, jó, ha le tudjuk bontani az előítéleteinket, tudjuk értékelni a picit, az egyszerűt, az őszintét, ha az emberi viszonyainkra koncentrálunk, arra, hogy valami megtörténjen.

Fotó: A TESZT Facebook-oldala

– Sokan felróják egyes színházi fesztiváloknak, hogy túlságosan bensőségesek, csak a szűk elitnek szólnak, a „civil” néző pedig sokszor be sem jut az előadásra a nagyszámú meghívott, vendég miatt. A TESZT igyekszik a laikusabb, nem napi szinten színházzal foglalkozó nézőt is megszólítani, baráti viszonyt kialakítani közte és a teátrum között?

– A TESZT-et színházi találkozónak nevezzük, egy viszonylag kis színház kis fesztiválja. Már alakulása során fontos volt, hogy ne a versenyszellem határozza meg, ne kirakatrendezvény legyen, inkább egy találkozó, ahol ki tud alakulni párbeszéd, ahol családias tud lenni a hangulat. A résztvevők között nagyon sok a kritikus és a színházi ember, rengeteg gyakorlatozó diákot fogadunk, jelentősen megnőtt az igény a részvételre, mi pedig igyekszünk nem kizárni, nem elutasítani. Fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol együtt lehet tölteni pár napot, ahol megoszthatjuk a tapasztalatokat, ahol láthatóvá válnak értékek, tanulni lehet, vitatkozni vagy egyszerűen csak örülni egymásnak.

A TESZT-en nem vagy nagyon ritkán fordult elő, hogy nem jutott be a fizető néző az előadásra. Most is igyekszünk duplázni, amennyiben lehet, de vannak előadások, amelyek esetében ez nem áll módunkban, hiszen nagyon zsúfolt a program, a termek befogadóképessége pedig kicsi.

Nem az az elv vezérel, hogy vannak, akik fontosabbak, hanem az, hogy mindenki számára igyekszünk hozzáférést biztosítani,

így a beszélgetéseken, közönségtalálkozókon is örömmel fogadunk bárkit. Fel van kínálva egy lehetőség, sokan élnek vele, de nyilván foglalkoztat a kérdés, hogy akik nem, miért nem, és ezen hogyan tudunk változtatni.

Természetesen a TESZT-ről is mondják, gondolják, hogy elitista. Azt is, hogy bensőséges, bár ezzel szerintem nincsen baj, csak akkor, ha valaki kívül marad. Az lenne az igazán rossz, ha belterjes vagy külsőséges lenne. Fontosnak gondoljuk a visszajelzést, minden véleményt igyekszünk meghallani, évről évre változtatni, megoldani a felmerülő problémákat, javítani a hibáinkon. Ez a körülmények vagy a mi hiányosságaink miatt gyakran nem sikerül.

– Említetted, hogy a meghívott előadásoknak a program egészét tekintve is szerepük van, mintha egy nagy történet részei lennének, illetve, hogy tavaly az egyén és közösség viszonyának vizsgálata volt a fővonal. Hogyan lehetne összefoglalni a mostani TESZT történetét, milyen alapmotívumra, kérdésre épít? Vagy erről inkább a fesztivál után érdemes beszélni, a folyamat során bontakozik ki igazán egy vagy több történet?

– Többnyire nagyon hasonló dolgokat látunk, mert sokszor csak ismételjük, újrafogalmazzuk a legfontosabb kérdéseinket, ahogy mi is most éppen ezt tesszük, nem sok újat tudunk mondani. A történet mindig bennünk áll össze, mindig az, amit abban a pillanatban látunk, így nehezen lehet megmondani, hogy kiből mit hív elő egy előadás vagy egy programsorozat. Bár láttam már a produkciókat – egy másik térben, más időben, másokkal nézve mást fognak jelenteni nekem is.

Az a jó, ha mindenki saját maga fogalmazza meg a látottakat. Számomra

ez a pár előadás, ahogy a találkozó is, az időről szól, az együtt és a külön töltött időről, az utazásról, az emlékezés természetéről, a kiegészülésről, arról, hogy kettőből vagy akár nagyon sokból hogyan lesz egy.

Olyan utakról, utazásokról, vándorlásokról, amelyek során néha találkozunk, máskor elválunk, van, amikor bátrak vagyunk, felelősek, szabadok, máskor óvatlanok, csetlünk-botlunk, de van szolidaritás, segítenek vagy éppen ellenkezőleg, gátolnak. Van, amikor önszántunkból indulunk el, máskor menekülésre kényszerülünk.

Ezekre az utakra mindenki mást csomagol be, mást visz magával, vannak köztük könnyen elfelejthető dolgok, amit megtartottunk, nem dobtunk ki, ami nagyon fontos, vagy kevésbé fontos számunkra, a közös álmainkat, az elfelejtett tartozásainkat is visszük magunkkal. Néha zátonyra futnak kapcsolatok, törések jelennek meg, néha megérkezünk valahova, és nem találjuk a kiutat, van, hogy el sem jutunk a célig, van, amikor megérkezünk, és találkozunk magunkkal, a végén pedig többnyire fáradtak vagyunk. Nagy utat járunk be, ahogy a találkozó is az elmúlt években, ezt persze csak közelről látjuk nagynak, távolról nézve egészen parányi.

Jubilál a temesvári TESZT fesztivál

Tizedik születésnapját ünnepli a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT): a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által május 21. és 28. között szervezett fesztiválon tizenhat országból huszonkilenc produkciót láthat a közönség.

A szervezők közleménye szerint a TESZT-re meghívott előadások formátuma és jellege is széles palettán mozog. A résztvevők a személyes hangvételű, kifejezetten egy nézőnek szóló, helyspecifikus produkcióktól kezdve a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól koncertig gazdag kínálatból válogathatnak.

A TESZT-et a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bemutatója, a Schilling Árpád rendezte EXIT című előadás nyitja meg, amely az aradi és a zombori nemzeti színházzal együttműködésben jön létre. A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A találkozó a provokatív és merészen fizikális darabjairól ismert Ivo Dimcsev bolgár performer zenés produkciójával zárul. A találkozó részletes programja a Teszt.ro honlapon érhető el.