Tamás Kincső és Szálinger Balázs kapta az E-MIL Méhes György-díjait
Az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) éves díjait szombaton adták át a kincses városban, a Méhes György-nagydíjat Szálinger Balázs magyarországi költő, a Méhes György-debütdíjat Tamás Kincső csíkszeredai író vehette át.
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében tartott rendezvényen Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke beszélgetett a díjazottakkal a Bulgakov kávéházban, többek közt 2016-ban megjelent kötetükről, amelyért az elismerést kapták, de szó esett írói, költői pályájukról, hitvallásukról, valamint arról is, hogy miként jelenik meg a tájélmény írásművészetükben.
Tamás Kincső Csinált-patak állatkertje című novelláskötetéért, Szálinger pedig 360° című verseskötetéért kapta az elismerést.
A Méhes György-díjakat a 2007-ben elhunyt író fia, Nagy Elek felajánlásából kapták az alkotók: a nagydíj 3000, a debütdíj 1000 euró.
Karácsonyi Zsolt a díjazottakat írói indulásukról is faggatta. Mint elhangzott, az 1982-ben Csíkszeredában született Tamás Kincső gyógyszerészeti egyetemet végzett, ezt követően kezdett el tulajdonképpen írni, bár mindig is foglalkoztatta az irodalom, az írás gondolata.
Az 1978-ben Keszthelyen született Szálinger Balázs írói pályafutása szorosan kötődik Erdélyhez, hiszen itteni lapokban kezdett publikálni 1999-ben, indulását nagy mértékben befolyásolta olyan erdélyi írókkal való barátsága, mint Sántha Attila, György Attila, Orbán János Dénes.
Karácsonyi felvetette, mindkét díjazott írásművészetében megjelenik valamiképpen a tájélmény, a saját vidék. Szálinger Balázs kifejtette, őt tulajdonképpen soha nem érdekelte a tájköltészet, elsősorban a történelem érdekli, a műveltsége is a történelem felé hajlik inkább.
„Úgy gondolom, hogy a költőnek azt kell írnia, ami iránt magánemberként érdeklődik, ha az a történelem, vagy a földrajz, akkor azt. Egy ideig közéleti verseket írtam, 2012-ben jelent meg Köztársaság című kötetem, amely közéleti költészet. Azóta viszont
a tájköltészet pedig esetemben azt is jelenti, hogy a földrajz és történelem összefonódik: a táj időbeli vonatkozásait, sőt a tájon túli vonatkozásokat is érinti. A látvány az emberi kultúrával találkozik, és ha ez tájköltészetnek nevezhető, akkor ide jutottam el" – fogalmazott Szálinger.
Tamás Kincső kifejtette, az ő írásaiban a táj mint ember, állat, növényzet, domborzat egymásra hatása jelenik meg. „Mivel gyógyszerész vagyok, a botanika iránt is érdeklődöm, az állatvilág és növényvilág is hangsúlyos szerepelt kap az írásaimban. Fontosnak tartom, hogy megnevezzük az élőlényeket.
– jelentette ki a debütdíjas.
A beszélgetésen az is elhangzott, hogy mennyire tartják lényegesnek az alkotók, hogy jelen legyenek a közösségi médiában, valamint a nyomtatott fórumokon. Szálinger Balázs kifejtette, bár van szerzői Facebook-oldala, egyre jobban utálja, és egyáltalán nem biztos, hogy az oldal túléli őt.
Tamás Kincső azt mondta, tervei szerint 3-4 havonta szeretne publikálni egy-egy írást a Látóban, Székelyföldben. Az identitás és hagyományőrzés problémájáról is szó esett, Karácsonyi Zsolt feltette a kérdést, mennyire tartják ezt fontosnak az irodalomban, saját műveikben az alkotók.
Tulajdonképpen azt nem értem, amikor valakinek nem fontos" – fogalmazott Szálinger.
A díjátadó előtt Fekete Vince költővel, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjével tartottak beszélgetést Szélhárfa című haikukötetéről szintén a Bulgakovban. A száz haikut felsorakoztató kötetről szóló beszélgetésen a szerző többek közt kifejtette, a magyar irodalomban is van hagyománya a japán költészet jellegzetes versformájának.
„Ez olyan versforma, hogy nem kell nekikönyökölni a megírásának, az utcán vagy bárhol összerakhatja a költő. Mindig is kísérletező típus voltam, sok versformát kipróbáltam, most a haiku tömör formája izgatott" – fejtette ki Fekete Vince. Arra a kérdésre, hogy mennyire választja el a mindennapokat a költői léttől, úgy felelt, a kettőt nem választhatja szét, hiszen szervesen összefüggenek egymással.