Leváltották a Pénzügyi Felügyelet elnökét

MTI 2017. május 11., 16:57

Leváltotta csütörtökön a román parlament Mișu Negrițoiut, a romániai biztosítási piacokat ellenőrző Pénzügyi Felügyelet (ASF) elnökét.

Mișu Negrițoiu Fotó: The Romania Journal

Mișu Negrițoiu visszahívását a Pénzügyi Felügyelet elnöki tisztségéből valamennyi párt megszavazta, 238-an voksoltak a visszahívási javaslat mellett, egyetlen ellenszavazatot sem számoltak.

A leváltásra számítani lehetett, miután Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke már április 27-én bejelentette, a kormánykoalícióban döntés született a korábban bankigazgatóként dolgozó Negrițoiu menesztéséről. Neki főként

azt rótták fel a pártok, hogy az általa vezetett hatóság nem kezelte megfelelően a román kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb, RCA) piacán 2016-ban kialakult válsághelyzetet.

A román kormány tavaly szeptemberben ideiglenesen befagyasztotta a kgfb-k árát, miután a fuvarozók rendszeres forgalomlassító megmozdulásokkal tiltakoztak a kgfb drasztikus drágulása ellen. A biztosítási kötvények ára másfél év alatt átlagosan másfélszeresére, esetenként pedig többszörösére emelkedett a piacvezető Astra és a Carpatica biztosító csődje nyomán.

Áprilisban a PSD azért is megorrolt a felügyelet vezetőségére, mert a román média szerint csak a fő kormánypárt unszolására volt hajlandó megbüntetni a holland NN Pensii biztosítót, amely levélben értesítette ügyfeleit, hogy államosíthatják a kötelező magánnyugdíjakat, amit a román kormány időközben többször cáfolt.